Hirdetés

Kanász-Nagy Máté, az LMP elnökségének titkára szerdai online sajtótájékoztatóján súlyosan antidemokratikusnak tartja, hogy egy új törvényjavaslat alapján teljes egészében elveszik a polgármesterektől azokat a jogköröket és döntéseket, amelyekkel a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben élhetnek. Hozzátette: minden egyes polgármesteri döntést öt napon belül bírálnak majd el a védelmi bizottságok tagjai, akik nem demokratikus választáson nyerték el pozíciójukat.

Szerinte ez súlyosan akadályozhatja a járványellenes küzdelmet.

Egyértelműen szét kell választani a járványellenes intézkedéseket, amelyek lehetnek központiak, valamint azokat, amelyek a települések mindennapi élete szempontjából fontosak; utóbbiakat pedig nem szabad elvenni az önkormányzatoktól – fűzte hozzá Kanász-Nagy Máté.

A politikus emellett védőfelszerelések biztosítását sürgette, valamint azonnali béremelést az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozóknak. Hozzátette: az önkormányzatokat is támogatni kell a munkájukban, jelenleg ugyanis csökkenő bevételek mellett látnak el többletfeladatokat.

A 70 év felettiek gondozása például teljes egészében rájuk hárul – mutatott rá, és azt kezdeményezte, hogy a kormány által támogatva jöjjenek létre idősközpontok.