Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szombaton, a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a javaslat szerint 2030-ra 65 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést, 2040-re pedig a klímasemlegesség elérését kell vállalni.

Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök abszurditásig emelt klímacéloknak nevezte az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen által bejelentett klímacélokat, amelyek szerint az Európai Unió 2030-ra a korábbi 40 helyett 55 százalékos szén-dioxid csökkentést tűz ki célul – emlékeztetett.

A társelnök szerint az EU 55 százalékos célja is kevés az ökológiai katasztrófa megfékezéséhez, ezért a kormány hozzáállását elfogadhatatlannak tartja. A klímacélok szigorítása nem választható opció, hanem az egyetlen kiút – jelentette ki.

Hangsúlyozta: szembe kell nézni a klímaváltozás tényével, és annak romboló hatásaival a magyar emberek egészségére, életkörülményeire és a gazdaság, mezőgazdaság működésére. A magyar embereknek meg kell tenniük a szükséges lépéseket, különben az ökológiai katasztrófa nyomán a koronavírus-járványnál súlyosabb gazdasági és társadalmi válságok lépnek fel – vélekedett.

Korábban írtuk

Schmuck Erzsébet ezért elvárja, hogy a parlament az ország érdekében egyhangúan támogassa az LMP szigorúbb klímacélokat tartalmazó javaslatát.