Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP, hogy így kényszerítse ki a népszavazást a paksi bővítésről – ezt az ellenzéki párt két társelnöke jelentette be a Batthyány térre kihelyezett standjuk előtt tartott sajtótájékoztatójukon. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Hadházy Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy Svájcban megkérdezték az embereket az atomenergia használatáról, és többségében nemmel szavaztak rá egy népszavazás keretében. A magyar miniszterelnök ezzel szemben úgy látja, hogy „nem való a magyar embereknek ilyen apróságokkal foglalkozni” – fogalmazott az LMP társelnöke. 
    
A politikus szerint az atomerőmű biztonsági kockázata sem elhanyagolható, de a pénzügyi kockázata szinte százszázalékos, a korrupciós kockázata pedig „ennél is magasabb”. 
    
Szél Bernadett úgy látja, a magyar kormány nem az emberek véleményét kéri ki, inkább Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kérdezi meg, „merre van az előre”. 
    
Orbán Viktor mára kommunista lett – jelentette ki, emlékeztetve a miniszterelnök korábbi szavaira, miszerint ő nem kommunista, hogy az emberek ellenében kormányozzon. Szél Bernadett szerint a kormányfő most éppen ezt teszi, hiszen egyre többen látják Paks II. kockázatait és nyilvánítanák ki véleményüket egy referendumon. 
    
A társelnök arra is felszólította a kormányt, hogy valljon színt az isztambuli egyezmény ügyében, amelyet 2014 márciusában ugyan aláírt a kabinet, azonban máig nem ratifikálta az Országgyűlés. Megdöbbenésének adott hangot az egyezményt a kormányoldalról ért kritikákkal kapcsolatban, hangsúlyozva: a családon belüli, a nők és gyermekek elleni erőszak megfékezése érdekében született egyezményt még tavasszal be kell építeni a magyar jogrendszerbe.     
Arra a kérdésre, folytattak-e egyeztetéseket az MSZP-vel, amely sajtóhírek szerint közeledni kíván az LMP-hez, Szél Bernadett határozottan cáfolta egy ilyen jellegű találkozó tényét. Kijelentette: a szocialisták az elmúlt hét évben folyamatosan próbálkoztak az LMP-nél, sikertelenül.

MTI