Egy neoliberális kormány neoliberális törvényének nevezte a módosított Munka törvénykönyvét Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

A politikus kijelentette: a Fidesz annak alapján kapta legitimációját a választásokon, hogy a multinacionális vállalatokkal szemben a dolgozók érdekét képviseli, de már több intézkedése ment ezzel szemben. A „rabszolgatörvény” szerinte egyértelműen a multik érdekét szolgálja.

„Tegnap meg lett volna a Fidesz lehetősége arra, hogy a szavait és a tetteit összehangolja, de ez nem történt meg” – reagált arra, hogy Áder János államfő aláírta a törvényt.

A jogszabály a szakszervezeteket is tönkreteszi az egyéni megállapodások lehetőségével, és úgy próbálja a dolgozói szegénységet kezelni, hogy több munkát követel az emberektől – mondta. Az elmúlt napok demonstrációjáról szólva, kérdésre azt mondta: történhettek jogsértések. Ezt a többi között arra alapozta, hogy Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő többszöri telefonhívása ellenére sem mentek el a rendőrök az MTVA székházába, de azt is kifogásolta, hogy az MTVA biztonsági szolgálatának vezetője a füle hallatára instruálta a rendőröket, holott a rendőrségnek csak saját és a Belügyminisztérium vezetői adhatnak utasításokat.