Albérleti törvény megalkotásával, a lakbér cafeteria-elemmé tételével, bérlakásprogrammal és a lakásfelújítás áfájának mérséklésével segítene a lakhatási válságon az LMP – közölte Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív, illusztráció (szerk.)

Az ellenzéki politikus azt mondta, az egyértelmű szabályoknak éppúgy árcsökkentő hatásuk lenne, a béren kívüli juttatásként adott lakbértámogatás kifehérítené a piacot, a felújítások révén pedig egyre több lenne a mainál gazdaságosabban üzemeltethető otthon.

Gál József, az LMP fővárosi képviselője azt emelte ki: Magyarországon körülbelül egymillió – lakásvásárlásra gyakorlatilag esélytelen – ember lakik bérlakásban, ami alacsony arány. Hozzátette, az önkormányzatok ellenérdekeltek ennek emelésében.

A párt szerint azért is kellene egységes szabályokat alkotni a szektorra, mert napjainkban minden önkormányzat maga döntheti el, miként hasznosítja bérlakásait. 

A fővárosi képviselő kitért arra is: javaslatuk szerint évi 50 milliárd forintot kellene egy olyan alapra fordítani, amelyen keresztül a bérlakások és kollégiumi férőhelyek számának növekedését támogatják.