Az LMP közleményében úgy fogalmazott, céljuk, hogy kormányra kerülésük esetén „Magyarország végre a szavakon túl tettekben is elindulhasson a fenntarthatóság felé”.

Hirdetés

Az ellenzéki párt ennek érdekében használat- és szennyezésarányos útdíjjal mérsékelné a gépjárműforgalmat, az autók megengedett sebességét pedig lakott területeken belül óránként 30 kilométerben maximálnák, ami alól a főútvonalak jelenthetnek kivételt.

Az LMP rögzítette továbbá, hogy nem támogatják külföldi elitegyetemek magyar adófizetői forrásokból történő építését, ahogy a budapesti repülőtér bővítését, valamint új városligeti épületek létrehozását sem.

Az ellenzéki párt ezzel szemben fejlesztené a kerékpáros és gyalogos forgalmat, valamint növelné a települési zöldterületeket.

Korábban írtuk

A Normafát pihenésre és kirándulásra alkalmas városi erdőként, nem szórakoztató központként kell kezelni és megújítani, a Népligetet pedig természetközeli és műemlék közparknak meghagyni, fejleszteni – áll az LMP budapesti szervezeteinek nyilatkozatában.