Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az új közlekedési csomópont átadásán, Albertirsán elmondta, hogy a magyar gazdaság teljesítményének köszönhetően tisztán költségvetési forrásból épül az M4-es gyorsforgalmi út Pest megyei szakasza.

Hozzátette, hogy egy ország gazdasági teljesítményét az is jelzi, ha növekszik közútjainak hossza és az áteresztő kapacitása. Megjegyezte, hogy az utak fejlesztése még a rendszerváltás adóssága, amelyet folyamatosan próbál a kormány pótolni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az M4-es gyorsforgalmi út megépítése a 4-es út melletti településeken élők életminőségét is nagymértékben javítja, mert nem csak egy gyorsforgalmi út épül, hanem a településeket elkerülő út is.

Czerván György, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) arról beszélt, hogy a Tápió mentén élők már nagyon várták az M4-es gyorsforgalmi út elkészült szakaszainak a forgalomba helyezését, mivel a 4-es számú főút eddig az egyik leg balesetveszélyesebb közút volt az országban, jelentős kamionforgalommal. Hozzátette, hogy a térségben élők a gazdaság fellendülését is várják a gyorsforgalmi út megépülésétől, hiszen a gyorsan megközelíthető országrészek vonzzák a befektetőket, ami munkahelyek létesülését jelenti a vidéki életminősé