Szlovákiában mintegy másfél éve kezdődött az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrehozását célzó folyamat. A többször is megrekedt folyamat egyik jelentős mozzanata az volt, amikor tavaly augusztusban az MKP, a Híd és az Összefogás mozgalom szándéknyilatkozatot írt alá az érdekképviselet létrehozásáról.

Hirdetés

Tavaly decemberben a folyamat új szakaszához érkezett, amikor az érdemi választói támogatottsággal rendelkező két párt, az MKP és a Híd elnökei bejelentették: a pártegyesítés kérdéseinek 95 százalékában már megegyeztek.

A decemberi megegyezésből a harmadik tárgyalópartner – a statisztikai hibahatár alatti támogatottsággal rendelkező Összefogás – sajtóinformációk szerint azért maradt ki, mert jelentősen súlyán felül követelt helyeket az új párt vezető testületeiben.

A decemberi megegyezést követően, annak két résztvevője újabb kompromisszumos javaslatokat tett az Összefogásnak, ám a hárompárti megegyezést így sem jött létre.

Korábban írtuk

„Be kell látnunk, az MKP és a Híd januári kompromisszumos javaslatai nem jelentettek elmozdulást a hárompárti megegyezés irányába, és a folytatódó tárgyalások sem vezettek eredményre. A polgárok azt várják tőlünk, hogy az elhúzódó tárgyalások helyett a mindennapi problémáikra kínáljunk megoldást” – írta közös nyilatkozatában az MKP és a Híd. Rámutattak: a felvidéki magyarságot ez a két párt osztotta meg tíz éven át, most ők lesznek azok, amelyek összekötik.

Az Összefogás mozgalom közleményében rámutatott: sajnálattal, de elfogadja a helyzetet. Az Összefogás mozgalom 2019 őszén jött létre, alapítói akkor azt hangsúlyozták, hogy céljuk a felvidéki magyar politikai egység megteremtése, nem pedig további megosztása.