Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Korózs Lajos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, sajtóinformációk szerint tematikus, az egészségügy helyzetével foglalkozó ülést tart a nap folyamán a kormány.

Válságülésről van szó, mert ma már nemzetbiztonsági kockázatot jelent az egészségügy – tette hozzá.

Korózs Lajos közölte, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a közelmúltban elismerte, hogy 24 ezer ember halt meg azért, mert nem kapott időben megfelelő ellátást. Azt mondta, a miniszter az egészségügy rendbe tételéhez 1500 milliárd forintot kért, de nem kapott a kormánytól.

Az ellenzéki politikus szólt arról, hogy közel 600 településen nincs orvos, illetve gyermekorvos.

Korózs Lajos szerint nem lehet tudni, hogy a kormány a forrásbevonáson kívül, mit kíván tenni az egészségüggyel.

Az MSZP szerint egységes európai egészségügyi minimálbér kell, a kezdő orvosok keresetének el kell érnie a másfél millió forintot, a szakdolgozókénak pedig a 750 ezer forintot – mondta.

Szorgalmazott egy uniós alapot is, amely az orvosok és a szakdolgozók megtartását segíti az önkormányzatoknak közvetlen pályázatok révén.

Javasolta egységes európai kórházi és rendelőintézeti minimumfeltételek meghatározását, valamint azt, hogy a következő uniós költségvetés kiemelt területe legyen az egészségügy.

A Fidesz reagálása

A szocialisták pusztítása után van mit beavatkozni az egészségügybe – Reagálás Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára

A szocialisták kormányzása és pusztítása után bizony van mit beavatkozni az egészségügybe, mert az összeomlás szélére juttatták a betegellátást. Kormányzásuk alatt 600 milliárdot vettek el az egészségügytől, eladósították, leépítették a kórházakat. Csökkentették az orvosok, ápolók számát, nem gondoskodtak utánpótlásukról és megalázóan alacsony béréért dolgoztatták őket. A szocialisták azt sem szavazták meg, hogy ma több mint 600 milliárddal többet tudjunk az egészségügyre költeni, mint ők tették 2010 előtt.
A Fidesz folyamatosan pótolja az ágazattól korábban elvett pénzeket, országszerte fejleszti a kórházakat és rendelőket, béremelést indított az orvosoknak és az ápolóknak. Az ápolók 2022-re átlagosan két és félszeresét fogják keresni annak, mint 2016 előtt.