A képviselő szerint „a párt célja, hogy védje a Balatont és a természetes tavakat, hogy ne lehessen nyakló nélkül beépíteni a szabadstrandokat”. Úgy vélekedett: a Fidesz egyedül maradt az ügyben, a Balaton védelme nem jobb- vagy baloldaliság kérdése, hanem „a fideszes oligarchák állnak szemben az egész országgal”. Hozzátette: a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn dönt arról, hogy elfogadják-e a népszavazási kezdeményezést.

Hirdetés
korábban írtuk
Mese az ötcsillagos szabadstrandról
Bándy Péter
Mese az ötcsillagos szabadstrandról
Képzeljük el, ha ennek a tízezer Facebook-felhasználónak fejenként csak húsz ismerőse olvassa és hiszi el a hazugságot, hány embert sikerült becsapni egyetlen csúsztatással…

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: az NVB-től elvárják, hogy ne legyen „gyáva”, hadd döntsön a nép arról, hogy megállítsák-e a Fidesz által kezdett „gyarmatosítást” a Balatonon. Az elnök szerint gátat kell vetni ennek a folyamatnak, ha az emberek továbbra is szeretnék élvezni a Balatont. Hozzátette: ha a népszavazási kérdések átmennek, partnerül hívják majd az ellenzéki pártokat.

A pártelnök beszámolt arról is, hogy pénteken a Balaton fölött repülővel egy molinót húztak körbe, amelyen az állt: „A Balaton mindannyiunké – MSZP”.

Az MSZP július végén három kérdésben kezdeményezett népszavazást: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, valamint elidegenítési tilalomról.

A Demokrata legfrissebb számában arról is írunk, hogy kádári örökség a magánvízpart – a szocializmus nyomai szinte mindenütt láthatóak a Balatontól a Ráckevei-Dunáig.

Korábban írtuk