Kiállunk a nemek közötti esélyegyenlőség mellett!

kiállunk a nemek közötti esélyegyenlőség mellett!

Posted by Magyar Szocialista Párt on Monday, March 8, 2021
Hirdetés

Az ellenzéki politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón köszöntötte a nőket és azt mondta, nincs mit ünnepelni, mert Magyarországon nem valósult meg az esélyegyenlőség, a nők ugyanazon munkáért nem kapnak ugyanakkora fizetést, mint a férfiak. Hozzátette: a koronavírus-járvány idején a nők terhei a duplájára nőttek, ezt sem kompenzálja a kormány.

Szerinte a „Fidesz-rezsim” az elmúlt 11 évben semmit nem tett a nők bérének a férfiakéhoz történő felzárkóztatásáért. Semmit nem tett a kormány azért, hogy a nők úgy érezzék, megbecsült tagjai a társadalomnak – értékelt.

A szocialista képviselő azt mondta, a javasolt 10 ezer forintos nőnapi utalványt a következő években a vendéglátás, a rendezvényszervezés, a kultúra területén lehetne elkölteni, segítve ezzel a nehéz helyzetbe került ágazatokat.

Hozzátette: az utalványok összköltsége 50 milliárd forint lenne, ami elenyésző összeg az elmúlt évek stadionépítéseihez képest.

Korábban írtuk

Azt mondta, 2022-ben „a köztársaságpárti erők” győzni fognak, és meg fogják valósítani a teljes esélyegyenlőséget.