Fotó: MTI/Illyés Tibor, szerk., archív, illusztráció
Hirdetés

Tóth Bertalan azt mondta: az általuk megfogalmazott szociális Európa programja nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és a klímavédelemre is.

A szocialista politikus céljuknak nevezte, hogy megállítsák a szélsőséges jobboldali politikusok térnyerését az európai politikában. Az uniós pénzek ellenőrzéshez pedig azt fogják kezdeményezni, hogy csak azok a tagállamok kapjanak támogatást, melyek tagjai az Európai Ügyészségnek – tette hozzá.

Szavai szerint Magyarország olyan szövetségeseket keres, melyek nem érdekeltek az unió erősítésében, példaként említette Oroszországot, Kínát és az Amerikai Egyesült Államokat.

A politikus szerint Magyarországon az adófizetők pénzéből és az uniótól származó források felhasználásával építik ki a médiabirodalmat, melynek segítségével rombolják a közéletet és leépítik a jogállamiságot.

Tóth Bertalan arról is beszélt, hogy pártjának kiemelten fontos, hogy minél több Európa-párti képviselő üljön az Európai Parlamentben.

Kitért arra: Magyarországon 4 százalékos infláció mellett 5 százalékkal emelkedett az élelmiszerek, 20 százalékkal a zöldségek ára, ezzel szemben a nyugdíjemelés mértéke 2,7 százalékos volt.

Mint mondta, kezdeményezik az európai nyugdíjminimum megállapítását, így 95 ezer forintnál senki nem kapna kevesebb pénzt.

Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök az uniótól akarja megvédeni Magyarországot miközben az Oroszországtól és Kínától felvett hitel sérti igazán a nemzeti szuverenitásunkat.

Hozzátette: a külföldi munkavállalók magyarországi alkalmazása a hazai bérek csökkenéséhez vezet.

Szólt arról is, hogy a Fidesz kizárása az Európai Néppártból oda vezet majd, hogy a szocialisták jelentősebb lobbierővel rendelkeznek majd, mint a Fidesz.