Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, listavezető az ajánlóívek leadása előtt a Nemzeti Választási Iroda budapesti székhelyénél tartott sajtótájékoztatón elmondta, csaknem ötvenezer aláírást adnak le.

Hozzátette: csütörtökig folytatják az aláírásgyűjtést, mert nagyon sokan jelezték, hogy támogatni szeretnék „az egyetlen közös listát”.

Úgy számolnak, hogy hatvanezer aláírást adnak majd le összesen – mondta.

Tóth Bertalan szerint a közös listáról az EP szocialista, valamint zöld frakciójába bejutó képviselők egyedül képviselik majd Magyarország érdekeit, hiszen a Fidesz elveszítette ezt a lehetőséget európai néppárti tagságának felfüggesztésével.

A pártelnök hangsúlyozta, a szociális Európáért, az uniós minimálbéréért, az uniós minimális nyugdíjért, a minimális családi pótlékért küzdenek, valamint azért, hogy a minimális egészségügyi szolgáltatásokat európai szinten szabályozzák.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője közölte: „a piros-zöld-koalíció” nagyon erős névsorral indul. Húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője – tette hozzá.

Az MSZP-Párbeszéd közös lista képviseletet nyújt minden egyes társadalmi csoportnak – mondta.