Fotó: mti archív

A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését, amely az akkor kormányzó és Budapestet irányító MSZP-SZDSZ-t nevezi meg felelősként az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt szabálytalanságokért.

A képviselők 22 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport előterjesztését, amely felkéri a főpolgármestert, hogy küldje meg a Legfőbb Ügyészségnek a testület megállapításait, valamint üléseinek jegyzőkönyveit

A munkacsoport szerint az érintett BKV Zrt. volt vezetőinek és felügyelőbizottsági tagjainak meghallgatásaiból kiderült, a cég döntéshozatalai formálisak voltak, azokat a valóságban Demszky Gábor volt főpolgármester, továbbá egykori helyettesei és kabinetje hozta meg.

A beruházás így „közvetlen MSZP-SZDSZ-es befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig” – olvasható a jelentésben, amely szerint ezeket a pártokat terheli a teljes körű anyagi, jogi és erkölcsi felelősség a korrupciógyanús közbeszerzésekért és a jogszabályellenesen, a közbeszerzések megkerülésével kötött szerződésekért.

(MTI)