Az MSZP szerint már megszületett a jövő héten kezdődő budapesti vizes világbajnokság (vb) első rekordja: az eredetihez képest kilencszeresére drágult a rendezvény.

Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi képviselője pénteki, hajózással egybekötött sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, „az elúszó milliárdok versenyszámában” Magyarország az első, és ez egyben világcsúcsot is jelent.

Azt mondta, noha még egy karcsapás sem történt a medencékben, a vizes vb már most a pazarlás szinonimája.

Rámutatott: 2014-ben a pályázat elnyerésekor a szervezők 14 milliárd forintra becsülték a rendezési költségeket, három évvel később ez az összeg 130 milliárd forintra tehető.

Megjegyezte, nem tudni, mennyibe kerül a bontás, így a rendezés költsége elérheti akár a 150 milliárd forintot is.

Szóvá tette, hogy a világsztár nélküli ünnepélyes megnyitó 3,4 milliárd forintba, a Batthyány térnél lévő ugrótorony pedig 3 milliárd forintba kerül.

Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos „ezt biztos nem fogja megúszni” – hangoztatta a politikus, aki beszélt a Puskás stadion hatszorosára nőtt költségeiről, a Városliget „szétveréséről” és a minisztériumok Várba költözésének „ellopott százmilliárdjairól”.

Horváth Csaba elmondta, a hajóúton megtekintették a vb főbb helyszíneit, a Duna Arénát, a Hajós Alfréd uszodát, az ugrótornyot és a megnyitó a Dunán, a Lánchídnál felállított színpadát.

MTI