Fotó: hirado.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Előzetes bejelentkezés után hétfőn, munkaidőben ismét fogadta az ellenzéki képviselőket Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, és a csaknem egyórás megbeszélésen minden, az MTVA feladatkörébe tartozó kérdést megválaszolt, megadva ezáltal a képviselők munkájához szükséges felvilágosítást – olvasható a közleményben.

Az ellenzéki képviselők nagyrészt a műsorok tartalmára vonatkozó kérdéseket tettek fel, amelyekre válaszul a vezérigazgató sokadik alkalommal felhívta a képviselők figyelmét, hogy tartalmi kérdésekben a Duna Médiaszolgáltató Zrt. (DMSZ) illetékes választ adni – írták.

„Az ellenzéki képviselők kiegyensúlyozottságra vonatkozó kijelentéseivel kapcsolatban a közmédia hangsúlyozza, hogy a tartalmi kérdésekben felelős DMSZ Zrt. ellenőrző szerve ráadásul az a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma, amelynek három kormánypárti és három ellenzéki delegáltja van” – közölték.

Az MTVA reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy „a hétfői találkozóval ez a tavaly év vége óta tartó politikai cirkusz végre lezárulhat” – áll a közleményben.