Fotó: képernyőkép, Facebook
Hirdetés

Mint írták, a Városháza értékesítésének ügye nem csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldal politikájának továbbra is szerves részét képezi a nemzeti vagyon kiárusításának gondolata, hanem egy többszintű, a fővárosi ingatlanértékesítéseket behálózó és jutalékrendszeren alapuló mechanizmusra is rávilágított, mely a baloldali döntéshozók és a hozzájuk kötődő üzleti körök között szerveződhet.

A nyilvánosságra került dokumentumok és felvételek ellenére továbbra sem vizsgálódnak az ügyben a korrupció következetes üldözését rendszeresen számon kérő oknyomozó újságírói csoportok. „E jelenség azonban nem előzmény nélküli, ugyanis ha megvizsgáljuk a közelmúlt legjelentősebb korrupciós vagy korrupciógyanús baloldali ügyeit, akkor hasonló kettős mércével találkozhatunk. Mindez nem véletlen, hiszen ezeket a szervezeteket külföldi NGO-k finanszírozzák hatalmas összegekkel, céljuk pedig valójában nem a korrupció elleni harc, hanem a nemzetközi baloldali hálózat intervenciós stratégiájának végrehajtása” – fogalmaztak az elemzésben.

Jelezték, egy hónapja került nyilvánosságra, hogy Budapest baloldali vezetése a műemléki védelem alatt álló Városháza épületének értékesítését tervezhette. A fővárosi vezetés „a kezdetektől fogva tagadta az eladást övező híreket”; később ugyanakkor kiderült, hogy ennek ellenére is tárgyalások folyhattak a Városháza értékesítéséről – mindez azonban érdemi következmények nélkül maradt – tették hozzá, megjegyezve, hogy az eladásról való engedély nélküli tárgyalások „mindössze egy írásbeli fegyelmit vontak maguk után a baloldalon”.

„Miközben pedig a rendőrség jelenleg is számos bűncselekmény (például befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés) elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárásokat az ügyben, addig az állítólag a korrupciómentes közélet megteremtéséért létrejövő NGO-k továbbra sem vizsgálódnak.”

Korábban írtuk

A Századvég a hasonló ügyek között megemlítette a Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kapcsolódó előnytelen telekcsere-szerződések ügyét. Az elhúzódó vagyonkezelési botrány végére a Kúria jogerős ítélete tett pontot, mely hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. két egykori vezetőjét – idézték fel.

Emlékeztettek arra is, hogy a Malévot mindössze 200 millió forintért értékesítette egy orosz hátterű cégnek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. a Gyurcsány-kormány idején, majd a légitársaságot 25 milliárd forintért vásárolta vissza a Bajnai-kormány. „A nemzetstratégiai és gazdasági szempontból is irracionális üzletet számos gyanús körülmény övezte, mely a nemzeti vállalat későbbi csődbemeneteléhez is hozzájárulhatott.”

Úgy folytatták, hogy a baloldali vezetésű szegedi önkormányzat által jelentős megbízásokban részesített építőipari cég, a Szeviép Zrt. a feltételezések szerint az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon nyújtott kölcsönökkel csődbűncselekményt valósíthatott meg, melynek eredményeképpen közel 500 kisvállalkozót károsíthattak meg, összességében pedig több milliárd forint tűnhetett el.

Kitértek arra is: a Gyurcsány család érdekeltségébe tartozó Altus Befektetési Zrt. által létrehozott konzorcium 5 millió eurós uniós támogatásban részesült, melyből az Altus Portfolio Kft. a gyanú szerint jogosulatlanul nyújthatott kölcsönöket a Demokratikus Koalíciónak, valamint a Czeglédy Csabához köthető Human Operator Zrt.-nek, ez utóbbival összefüggésben pedig tartozás fedezetének elvonása bűntette is megvalósulhatott.

A BKV-per néven ismertté vált ügyet végül a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete zárta le, mely kimondta, hogy a bűnösnek talált vádlottak részt vettek a BKV számára szükségtelen szerződések megkötésében, ezek során pedig különböző vállalkozásokat úgy juttattak pénzösszegekhez, hogy ezzel a BKV-nak több százmilliós kárt okoztak.

„Ez csupán néhány a baloldal azon korrupciós, illetve korrupciógyanús ügyei közül, melyekben bár bőven lett volna mit vizsgálniuk, ennek ellenére a korrupció következetes üldözését gyakorta számon kérő – hazánkban ténykedő oknyomozó NGO-k – vagy semmilyen vagy csupán mérsékelt fellépést tanúsítottak. Az alkalmazott kettős mérce valódi oka, hogy e csoportok tevékenységét többek között olyan külföldi szervezetek támogatják hatalmas összegekkel, mint a Soros György által alapított Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok)” – hangsúlyozták.