Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.

Fotó: MTI/Kovács Attila, archív

Az MSZP alelnöke, Nemény András azért fordult az NVB-hez, mert úgy ítélte meg: a kormány nem folytathatna kampánytevékenységet a népszavazással kapcsolatban, és ha folytatna, akkor is semleges álláspontot kellene elfoglalnia. Kifogásolta azt is, hogy a kampány egyes elemei szerinte valótlan állításokat tartalmaznak, például vitatta az „egy városnyi” megfogalmazást abban a hirdetésben, amelyik szerint Brüsszel ennyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni.

A bizottság ügyrendje szerint a testület elnöke tesz javaslatot a határozatra. Patyi András ebben a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítására tett javaslatot. Arra hivatkozott, a választási szervek a népszavazási eljárásban részt vevő személyek kampánytevékenységét kizárólag népszavazási kampányidőszakban vizsgálhatják, amely a szavazás napját megelőző 50. naptól – ez az októberi népszavazás esetében augusztus 13-a – a szavazás befejezéséig tart.

A beadvány a kampányidőszak előtti tevékenységet kifogásolja. A kampányidőszak előtti buzdító, népszerűsítő tevékenység nem tartozik a választási eljárás szabályai szerint rögzített kampánytevékenységbe, mert az nem kampányidőszakban történik, elbírálására az NVB-nek nincs hatásköre – mondta.

Hozzátette: a Legfelsőbb Bíróság korábban megállapította, hogy a kampányidőszakon kívül eső időpontban folyatott, a választási eljárási törvényben körülírt tevékenység nem tekinthető a kampány részének. Hangsúlyozta: A népszavazás kezdeményezője a kormány, amely ebben az esetben nem semleges szemlélő, „hanem az eljárás céljával és eredményével szoros kapcsolatban lévő közjogi szerv”.

Litresits András (a képen pink nyakkendőben), az MSZP delegáltja nem értett egyet a határozati javaslattal, véleménye szerint meg kellene állapítani a jogszabálysértést. Mint mondta, nagyon sajnálja, ha az NVB nem tud mit kezdeni azzal, ha kampányidőszakon kívül valaki kampányol.

Fábián Adrián választott tag szerint egyértelmű, hogy kampány folyik, ami alkalmas a választópolgárok befolyásolására, azonban egyetértett azzal, hogy a kampánnyal kapcsolatosban a választási bizottság hatáskör hiányában nem tud foglalkozni.

Patyi András felhívta a tagok figyelmét arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerint számos esetben kerül sor a választás kitűzése előtt politikai párt népszerűsítésére, programok ismertetésére. Az LB szerint a választási kampányidőszakon kívül eső politikai tevékenység nem tiltott, elfogadott és általánosan alkalmazott módszere a politikai irányzatok népszerűsítésének – jegyezte meg.

Bozsóki Éva, az NVB elnökhelyettese hozzászólásában megjegyezte, a kormányprogram része a bevándorláspolitika.

Fotó: MTI, archív

A bizottság többsége egyetértett azzal, hogy a kormánynak a kifogástevő által sérelmezett cselekménye országos népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatos tájékoztató tevékenységként értékelhető. A határozat ellen szavazott Litresits András és Fábián Adrián.

Az NVB ülésén, a napirend elfogadásakor Litresits András azt javasolta, vegyék fel a napirendre a Gőgös Zoltán által kezdeményezett népszavazási kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését. Mint mondta, tisztázni kell, a 20 ezer érvénytelennek minősített aláírás azonosítása az egyéb rendelkezésre álló adatok alapján lehetséges-e, de a bizottság többsége nem támogatta a kérdés napirendre vételét.

MTI

Fotók: MTI, archív