Az Oktatói Hálózat nyílt levélben állt ki a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett, álláspontjuk szerint a felsőoktatási törvény Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere által benyújtott módosítása a minden tekintetben sikeres intézményt ellehetetlenítené. A szervezet a javaslat visszavonására szólította fel a tárcavezetőt.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyílt levélben kiemelték, hogy a Közép-európai Egyetem 25 éve a magyar tudomány és felsőoktatás szerves része, a honi akadémiai élet egyik legjelentősebb és nemzetközileg is legsikeresebb műhelye, a külföldiek mellett sok magyar hallgató, oktató és kutató szellemi otthona.

Az egyetemi rangsorokban elért előkelő helyezései alapján a CEU a magyar kormányzat által olyannyira vágyott akadémiai kiválóság, nemzetközi versenyképesség megtestesítője – írták.

A Balog Zoltán miniszter által március 28-án beterjesztett törvényjavaslat ezt a minden tekintetben sikeres intézményt mondvacsinált és diszkriminatív feltételek bevezetésével egyszer s mindenkorra ellehetetlenítené – értékeli az Oktatói Hálózat, amely tiltakozását fejezte ki a szerintük a felsőoktatásba való durva kormányzati beavatkozás, a tervezett törvénymódosítás ténye és módja ellen.

Felszólították Balog Zoltánt, hogy haladéktalanul vonja vissza a „méltatlan és diszkriminatív” törvényjavaslatot. Egyúttal felszólították a magyar felsőoktatási intézmények vezetőit és a Magyar Rektori Konferenciát, hogy álljanak ki a magyar felsőoktatás integritásának védelmében, és tiltakozzanak a kormány „önkényes és jogtalan” támadásai ellen, amelyek most éppen a CEU-t sújtják, de szerintük az egész tudományos és oktatási szféra számára is fenyegetést jelentenek.

Palkovics László oktatási államtitkár szerdai bejelentése alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A CEU diszkriminatívnak tartja a kedden benyújtott törvénymódosítást; az intézmény rektora közölte: nem zárják be az egyetemet.

Szerda este az államtitkár egyeztetett a CEU rektorával, ezt követően azt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a kormány nem tartja indokoltnak a törvényjavaslat visszavonását.

MTI