Magyarország továbbra is elutasít minden kötelező kvótára irányuló javaslatot – emelte ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő, hozzátéve: az önkéntes kvótát is rossz ötletnek tartják, mert úgy vélik, az további vonzerőt jelentene az Európába induló migránsoknak.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Kovács Zoltán hangsúlyozta: nem támogatják, hogy felpuhítsák a szabályokat.

Nem új fogalmakat kellene bevezetni, nem a szolidaritás új egységéről kéne beszélni, hanem a meglévő szabályokat kellene betartani – fejtette ki a kormányszóvivő. Európa elemi érdeke, hogy a mediterrán térségben, a Földközi tengeren, a Balkánon helyreálljon a rendezettség.

Ahhoz, hogy Európa ki tudjon lábalni a migrációs válságból, be kell tartani a létező szabályokat: Európa külső határait meg kell védeni. Minden egyéb határvédelmi megoldást, mint például a belső határőrizetet, pótcselekvésnek tartják – fejtette ki a kormányszóvivő.

Az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtökön csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben. A munkaebéd napirendjének első helyén a migráció kérdése szerepel, a résztvevők a tervek szerint áttekintik az EU és Törökország között márciusban létrejött megállapodás végrehajtását, értékelik a bizonyos afrikai országokkal kötött egyezmények terén elért eredményeket és meghatározzák a további munka irányát, illetve megvitatják a közös menekültügyi rendszer reformjának kérdését és azt, hogy a jövőben miként alkalmazzák a felelősségvállalás és a szolidaritás elvét.

MTI