Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk., illusztráció)
Hirdetés

Gy. Németh Erzsébet (DK) humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta: Budapest kulturális sokszínűsége egy olyan érték, amit a főváros vezetése meg fog őrizni az Orbán Viktor utáni időkre.

A Katona József Színház igazgatója marad – szögezte le a DK-s politikus, a színházban lezajlott zaklatási ügy kapcsán. Normálisan kezelték az ügyet – fűzte hozzá.

Ugyanakkor az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan az, amit egy hasonló ügyben Dörner György, az Újszínház igazgatója tesz.

Gy. Németh Erzsébet a fővárosi önkormányzattal kapcsolatos korábbi, megfogalmazása szerint „vérlázító” gazdasági ügyletekről kijelentette: ennek véget vet az új ellenzéki vezetés, ezután pályázati formában lehet pénzt kapni a fővárostól.

Az ellenzéki politikus példaként említette, hogy a Budapest Európa Sportfővárosa rendezvénysorozat 200 millió forintos költségvetéséről egyoldalnyi szöveget, egy táblázatot és színes képeket tartalmazó elszámolás készült. A költségek között több tízmilliós médiamegjelenés és szabadtéri spinning ball program is szerepel.

László Imre (DK) XI. kerületi polgármester a városrész lakáshelyzetéről szólva azt mondta: egy ilyen „túlépített” területen az utóbbi időszakban több mint 14 ezer lakás épült, illetve kapott engedélyt, a Lágymányosi-öböl partján 25 ezer iroda és háromezer lakás épül, miközben ennek a Gyöngyös, Szekszárd lakosságával vetekedő embertömegnek a közlekedése megoldatlan.

A polgármester hozzátette: társasházépítési tilalmat rendelt el.

A dél-budai szuperkórházról a volt kórházigazgató elmondta, a Fidesz fél évtizede megígérte a beruházást, de még az alapkőletétel sem történt meg.

Eszük ágában sincs ezt a kórházat felépíteni, aztán majd ránk fogják – jegyezte meg a kormányoldalra célozva az ellenzéki politikus.

László Imre elmondta azt is, hogy a napokban már az ötödik helyreigazítási pert nyerte meg, az önkormányzati kampány idején vele szemben a kormánypárti sajtóban megjelent nemi erőszak vádjával kapcsolatban.

Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester arról beszélt, hogy az októberi választási győzelmet követő átadás-átvétel során kiderült, hogy az előző vezetésnek több tízmilliós ügyvédi kiadásai voltak, százezer forintos óradíjakkal, 30 milliót fizettek szóbeli tanácsadásért, és volt olyan önkormányzati cég, amelyiknél nem volt munkatárs, csak fizetés.

A DK polgármestere legsürgősebbnek a parkolás megoldását tartja, a jelenlegi, december 23-án lejáró előnytelen szerződést kénytelenek voltak meghosszabbítani öt hónappal, azután viszont ha lesz egységes fővárosi parkolási rendszer, ahhoz csatlakoznak, ha nem, akkor a hatodik kerülettel fognak együttműködni.

Niedermüller Péter a bulinegyeddel kapcsolatban legsürgősebbnek a hatályos törvények betartását nevezte, február végéig, pedig az érintettek – lakók, civilek, vendéglátósok, rendőrök – részvételével konszenzusos javaslat készül a helyzet tartós rendezésére.

Erzsébetváros lakásállományának felmérése folyamatban van, közel félezer üresen álló, ám lakhatásra alkalmatlan lakás van, ezek felújítására jelentős összegeket fog költeni az önkormányzat – mondta a polgármester.

Németh Angéla, XV. kerületi ellenzéki polgármester elmondta, hogy a helyi Fidesz miatt október 11-ig nem volt kerületi költségvetés, de az önkormányzati választáson mind a 14 választókerületben győzött az egységes ellenzéki jelölt, így novemberben már visszamenőleg kifizethették az önkormányzati dolgozóknak az elmaradt béremelést és jutalmakat. Jövőre pedig már lakossági véleményeket is figyelembe véve készül a közösségi költségvetés, a további tervek között szerepel Újpalotán vásárcsarnok, Rákospalotán pedig multifunkcionális rendezvényközpont létesítése.

Gyurcsány Ferenc újságírói kérdésre Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő zaklatási ügyéről azt mondta, ha megalapozott, bizonyított, akkor közügy, de a vádak nem állnak meg. Az intim fotó nem politikai kérdés – jegyezte meg a pártelnök.