Hirdetés

Novák Katalin videójában azt mondta, folytatódik a bölcsődeépítési program, novemberben újabb 50 milliárd forintos pályázat indul, amelyen önkormányzatok és egyházak indulhatnak. Minibölcsődéket és családi bölcsődéket hozhatnak majd létre akár „az egészen nagy, sok férőhelyes bölcsődéig”.

A miniszter tudatta azt is, hogy a Lechner Tudásközpont összeállított egy bölcsődei mintaterv-katalógust; a pályázók olyan mintaterveket kapnak ingyenesen, amelyeket felhasználhatnak majd az új intézmények kialakításakor.

Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha minden olyan családban, ahol a pici gyermek mellett dolgoznak a szülők és nincs nagyszülő, aki vigyázni tudna a kicsire, bölcsődét vehetne igénybe.

Novák Katalin a videóhoz írt bejegyzésében jelezte: a bölcsődeépítési pályázatra a háromezer lakosú vagy annál nagyobb települések önkormányzatai, valamint az egyházak jelentkezhetnek majd.

Korábban írtuk