Az Országgyűlés megszavazta a költségvetést, az ombudsmanjelölteket azonban nem
206 igen és 167 nem szavazattal hétfőn este elfogadta az Országgyűlés a 2008-as költségvetést. A jövő évi büdzsé bevételi főösszege 7 894 675,4 millió forint, kiadási főösszege 9 034 307,1 millió forint, az államháztartás hiánya pedig 1 139 631,7 millió forint lesz a kormány tervei szerint. Nem választotta meg ugyanakkor az Országgyűlés a két ombudsmanjelöltet.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos-jelöltre 207-en szavaztak igennel, 143-an nemmel. Nagy Boldizsárt, a jövő nemzedék ombudsmanjelöltjét 98-an támogatták, és 245-en elutasították. A képviselők titkos szavazással döntöttek az államfő két jelöltjéről, mindkét esetben kétharmados többség kellett volna az elfogadáshoz. A Fidesz, KDNP, az MDF és az SZDSZ korábban azt jelezte, hogy mindkét jelölt megválasztását támogatja, az MSZP-ben nem volt kötelező voksolás, mindenki a lelkiismerete szerint szavazhatott.
Sólyom László köztársasági elnök a szavazás után azt mondta: csalódást okozott, hogy a parlament nem választotta meg az ombudsmanjelölteket. Az államfő kiemelte: az ombudsmanjelöltek ellen a meghallgatások során semmilyen szakmai hiányosságról nem beszéltek a pártok. Az államfő szerint ez a szavazás minden szakmai alapot mellőz, és véleménye szerint politikai döntés volt.
Arra a kérdésre, hogy újra jelöli-e Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt, az államfő azt mondta, hogy ezt meg kell velük beszélnie.
Péterfalvi Attila újságíróknak azt mondta: nem akarja kommentálni a politikusok szavazatát. Nagy Boldizsár úgy fogalmazott: nem lát szakmai érveket az elutasító szavazatok mögött.
(MR)