A parlament őszi ülésszakának második ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Pongrácz József korábbi MDF-es országgyűlési képviselőre emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Hirdetés

A napirend elfogadása után az interpellációk hangozhatnak el mintegy másfél órában, amit szavazások követnek.

Ekkor várható döntés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról, amit a kabinet korábban azzal indokolt, hogy csak így lehet hatékony és gyors válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre. A kormány jelezte ugyanakkor, hogy a veszélyhelyzet a jövő évi határidő előtt is megszűnhet, ha azt a járványhelyzet lehetővé teszi.

A képviselők ezt követően dönthetnek a felsőoktatási intézmények versenyképességének növelését célzó kormányzati előterjesztésről is.

Korábban írtuk

Határozathozatal várható még a független Hadházy Ákos mentelmi ügyében, valamint elrendelhetik Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője tiszteletdíjának csökkentését is.

Az ülésnap azonnali kérdésekkel és válaszokkal ér véget.

A Ház kedden folytatja és jövő hétfőn fejezi be ülését.