A dokumentum szerint a KMKF üdvözli az Európa jövőjéről indított párbeszédet, és kifejezi meggyőződését, hogy annak alakításában „minden európai ember számít, a nemzeti vagy nyelvi őshonos kisebbségekhez tartozó mintegy ötvenmillió európai polgár véleménye sem hagyható figyelmen kívül”.

Hirdetés

Meggyőződésük, hogy az EU sokszínűségben is megjelenő egységességének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti önazonosság – írták.

Az állásfoglalás szerint az egyeztetés lehetőséget teremt az a párbeszédre arról, hogy „a nemzeti identitásban rejlő erőt az európai társadalmak és az EU politikai stabilitásának és gazdasági versenyképességének megerősítésére fordítani”.

Az állásfoglalás alapján a KMKF fontosnak tartja a magyarság ezeréves keresztény gyökereit a Kárpát-medencében, valamint a térség természeti értékeinek megőrzését, azok biztosítására közösen kíván fellépni az unióban.

Korábban írtuk

A szervezet üdvözli az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága féléves magyar elnökségének programját, amely az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének ügyét helyezi a középpontba, egyúttal támogatja az elnökség során előterjesztett és a nemzeti kisebbségek védelme tárgyában kidolgozott alapelveket.

Úgy folytatták, hogy a KMKF „nagyra értékeli” a kormány nemzetpolitikai támogatási programjait, amelyek segítik a szülőföldön való boldogulást, egyben „figyelemre méltó” társadalmi, gazdasági stabilizáló hatást fejtenek ki a térségben.

A fórum értékeli a magyar szervezetek összefogását a romániai parlamenti választásokon, egyúttal üdvözli az RMDSZ parlamenti képviseletének a romániai politikai élet stabilizálásában betöltött felelősségteljes szerepét – írták állásfoglalásukban.

Hozzátették: a KMKF üdvözli a felvidéki magyarság egységes érdekképviseleti szervezetének, a Szövetségnek a megalakulását, és bizakodik, hogy így jó eséllyel ismét lesz parlamenti képviselete a magyar közösségnek.

A szervezet szintén üdvözölte, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerepvállalásának is köszönhetően töretlenül fejlődik, a vajdasági magyarság sikerei pedig a többi nemzetrész számára is bátorító példát jelentenek.

Beszámoltak arról is, hogy a KMKF aggodalommal figyeli az ukrajnai magyar kisebbség helyzetét, és szolidaritását fejezi ki a kárpátaljai magyar közösséggel, támogatja a szerzett jogai megvédésére irányuló erőfeszítéseit.

A dokumentum szerint a fórum példaértékűnek tartja, hogy a horvátországi és a muravidéki magyarság parlamenti képviselői megbecsült kormányzati partnerekként, a helyi magyarság számarányánál jelentősebb mértékben elő tudják mozdítani az országok közötti kétoldalú kapcsolatokat, a kölcsönösen előnyös közösségépítő programok sikerét.