Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta, hogy befejeződtek az előkészítő ülések a metrókocsi-beszerzéssel kapcsolatban vesztegetés miatt indított büntetőeljárásában. A tárgyalássorozat megkezdése a jövő év első negyedévében várható.

A keddi ülés keretében meghallgatták az ötödrendű vádlottat, aki – hasonlóan korábban meghallgatott társaihoz – a bűncselekmény elkövetését nem ismerte be és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem.

Az ügyészség öt vádlottal szemben emelt vádat a budapesti M2-M4 metróvonalakon közlekedő metrószerelvények beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat befolyásolása miatt. A vádlottakat az ügyészség gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével vádolja, amit az ügy négy vádlottja bűnsegédként követtek el – emlékeztettek a közleményben.

Az ügyészi bizonyítási indítványokat követően a Fővárosi Törvényszék az ügyet tárgyalásra utalta.

A Központi Nyomozó Főügyészség idén augusztus végén jelezte, hogy az áprilisban megvádolt négy mellett egy újabb ember ellen emelt vádat vesztegetés miatt az Alstom-ügyben. Azt is kérték, hogy az újabb vádemelést a bíróság egyesítse az alapüggyel.

Az alapügyben megvádolt négy ember egyike, a francia Alstom cég vezető tisztségviselője a vádhatóság szerint a BKV M2-es és M4-es metróvonalat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg az eredményt befolyásolni képes ismeretlen embert vagy embereket.

A főügyészség szerint a jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez – az Alstom pénzügyi forrásából – három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót (2,8 milliárd forintot) fizettek ki.

Az ötödik vádlott a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója, aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre – tájékoztatott korábban az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék október közepén azt közölte: ha a vádlottak beismerik a bűncselekmény elkövetését, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozzák.