A parlamenti választásokra, valamint a 2016-2020-as parlamenti ciklusra vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.



A megállapodásban az RMDSZ vállalja, hogy két befutónak számító és öt nem befutónak számító helyet biztosít az MPP jelöltjeinek a parlamenti jelöltlistáin. Az MPP azt vállalja, hogy szakértőivel részt vesz az RMDSZ választási programjának kidolgozásában, és a parlamentbe bejutó képviselői az RMDSZ parlamenti frakciójában tevékenykednek; elfogadják és betartják a frakció szabályzatát, valamint azt, hogy a párt politikusai, országos és helyi tisztségviselői részt vesznek az RMDSZ választási kampányában, képviselik a közösen kidolgozott választási programot, és nem támogatnak független jelölteket.
    
Kelemen Hunor és Biró Zsolt a sajtó jelenlétében írta alá a dokumentumot. Amint az RMDSZ elnöke elmondta: mind a szociológiai felmérések, mind a szövetség által szervezett konzultációk azt jelzik, hogy a választók jelentős hányada elvárja a magyar politikai szervezetektől, hogy működjenek együtt, és ne vitatkozzanak. Újságírói kérdésre azt is elmondta, lehetséges, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) is tárgyalóasztalhoz ülnek, annak azonban nem látja az esélyét, hogy az EMNP-vel is megállapodás szülessék a választások előtt.
    
Biró Zsolt azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-szel 2014-ben kötött első megállapodás vezette be a többpártrendszert az erdélyi magyar politikába, és ezt a mostani megállapodás is megerősíti azzal, hogy preambulumában az RMDSZ elismeri az MPP önállóságát. Hozzátette: a román választójogi törvény keretéhez igazodva az MPP csak az RMDSZ listáján tud képviselőket juttatni a bukaresti parlamentbe. 
    
Kelemen Hunor újságírói kérdésre kijelentette: a román törvények lehetővé teszik, hogy az MPP majdani képviselői egy időben legyenek tagjai a pártként bejegyzett MPP-nek és az érdekvédelmi civil szervezetként bejegyzett RMDSZ-nek. Elismerte, hogy az RMDSZ alapszabálya kizárja ezt, de hozzátette: a Szövetségi Állandó Tanács indokolt esetben felmentést adhat a tiltás hatálya alól. 
    
Biró Zsolt az MTI kérdésére elmondta, pártja ma is érvényesnek tartja „a választás szabadsága” jelszót, amellyel 2008-ban beiratkozott az erdélyi magyar politikába, de hozzátette: ideje van a versenynek, és ideje van a megegyezésnek is. Mindkét politikus a felelős politizálás példájának tekintette, hogy az MPP sem 2008-ban, sem 2012-ben nem állított jelölteket a parlamenti választásokon az RMDSZ-szel szemben. 
    
Biró Zsolt elmondta: a következő ciklusban olyan meghatározó kérdések lesznek a parlament asztalán, mint az alkotmánymódosítás és az ország közigazgatásának az átszervezése, ezért alkalom lesz arra, hogy a Székelyföld területi autonómiájáról és a magyarság kulturális autonómiájáról beszéljenek a parlamentben. 
    
Kelemen Hunor szerint Románia és Erdély egyesülésének a centenáriuma kapcsán is újabb vitára van szükség a román társadalomban arról, hogy Románia be akarja-e tartani a száz évvel ezelőtt tett ígéreteket. Hozzátette: meggyőződése szerint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéreteket be kell tartani.

(Forrás és fotók: MTI)