Az SZNT az EU bíróságánál támadja meg a polgári kezdeményezés elutasítását
Izsák Balázs kijelentette: azzal az indoklással, amellyel az Európai Bizottság elutasította kezdeményezésük bejegyzését, egy másodéves kolozsvári jogászhallgató megbukott volna a vizsgán. Az SZNT elnöke az MTI kérdésére elmondta, azt várják, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Bizottság elutasító határozatát, és kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére.
Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó bizottságának fideszes elnöke azért tartotta fontosnak az európai polgári kezdeményezések kapcsán elvégzett munkát, mert – mint a rendezvényen elmondta – a magyarságnak és az Európai Unió kisebbségeinek készenlétben kell állniuk arra a helyzetre, amikor gazdasági okokból módosítják az EU alapszerződését. Szerinte erre várhatóan 2015-ben kerül sor. Ekkor kell elérni azt, hogy az alapszerződés immár a kisebbségi jogokra is kiterjedjen.
Az EMI-tábor autonómianapján katalán, baszk és dél-tiroli előadók ismertették népeik, régióik törekvéseit. Valamennyien elmondták: az autonómiaküzdelemnek voltak ugyan erőszakos időszakai is, a 21. században azonban csakis békés, demokratikus eszközökkel szabad elérni a célokat.
(MTI)