Nagyon sok egyeztetés volt, összesen 21 kör, a 21. az Európai Bizottság volt, a huszadik a parlamenti pártok, és korábban tucatnyi esetben szakszervezeteknek is lehetősége volt módosításokat tenni – közölte az államtitkár. Hozzátette: a szakszervezetekkel „paragrafusról paragrafusra végigmentek” a javaslaton, és 34 témakörben sikerült részben, vagy teljes egészében megállapodni és több ponton módosítani a törvényjavaslatot.

Hirdetés

Rétvári Bence példaként említette, hogy szakszervezeti kérésre hatról három hónapra csökkentették a határidőt a munkaviszony megszüntetésénél, továbbá, hogy a kötelező továbbképzéseken nem hatvan, hanem 55 éves korig kell részt venni. „Erről a szakszervezetek kevesebbet beszélnek, hogy amiket kértek, azoknak egy jelentős részét befogadtuk” – mondta az államtitkár.

Kijelentette: a legfontosabb cél a pedagógus hivatás elismerése, az, hogy legyen egy önálló, az ő tevékenységükre szabott jogállása a pedagógusoknak, ahogyan az orvosoknak, az ápolóknak is van. A másik cél, hogy a béremelésnek teremtsük meg az alapjait – folytatta Rétvári Bence. Kifejtette: most 114 féle bérbesorolási kategória van, nagyon bonyolult a rendszer. A törvényjavaslat alapján ebből egy teljesítményarányos bérezési rendszer lesz, öt bérsávval, amelyeken belül az egyéni teljesítmény elismerésére nyílik lehetőség.

Az fogja megszabni a tanár bérét, hogy a diákokkal mennyire odafigyelően, odaadóan foglalkozott az előző tanévben, „mit tudott segíteni a gyerekeknek, hogyan haladtak előre a tanítványai, menyire innovatív módszereket alkalmazott”, illetve a tanórákon kívül „milyen többletet tett bele” – magyarázta az államtitkár. Hozzáfűzte, számít majd a hátránycsökkentésben, illetve a tehetséggondozásban nyújtott teljesítmény is.

Eddig elsősorban az életkor és a végzettség alapján történt a bérezés, most lehetővé válik, hogy „elismerjük azt, amit a gyerekekért tesznek”, „a fizetésében is meg tud jelenni, százezres nagyságrendű összegben” – közölte Rétvári Bence. Hangsúlyozta, ezzel a legjobb tanárokat lehet leginkább a pályán tartani, és a fiatalokat ösztönözni, hogy ne hagyják el a pedagógus pályát, „hiszen a lemorzsolódás a legnagyobb veszély”.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár ugyancsak hangoztatta, hogy három hónapig egyeztettek a törvényjavaslatról, és érdemi módosítások történtek a szakszervezetek javaslatai alapján. Kitért arra, hogy rengeteg „álhír, riogatás” volt, például a kötelező óraszám kapcsán, ami nem változik.

„Azt szeretnénk, ha végre megérkeznének az uniós forrásaink, és ezzel egy nagyon nagy léptékű, 75 százalékos béremelést tudnánk megvalósítani 2025-ig” – szögezte le Rétvári Bence.

Megjegyezte: „a baloldali képviselők sportot űznek abból, ki tud több új feltételt szabni ahhoz, hogy az EU-s források megérkezzenek. Felfoghatatlan, miért a pedagógus béremelésben akadályozza a kormány terveit a baloldal” – tette hozzá az államtitkár -, hiszen „ez pénz abban a pillanatban menne tovább a pedagógusokhoz”.

„Felfoghatatlan felelőtlenség, hogy valaki az európai parlamenti mandátumát arra használja, hogy megakadályozza azt, hogy a pedagógusok 2025-re átlagosan nyolcszázezer forintot tudjanak keresni” – fogalmazott Rétvári Bence.

Korábban írtuk