Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Hollik István a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: nehéz időket élünk, „amelynek okozója egyértelműen a háború és az erre adott elhibázott brüsszeli válasz”, amely szankciókban ölt testet.

Egyre több európai polgár látja, hogy ezek a szankciók nem működnek, sőt „nyugodtan lehet mondani, hogy fordítva sültek el”, mert az eredeti célkitűzést nem sikerült ezeken keresztül elérni – fogalmazott Hollik István.

„Azt mondták Brüsszelben, hogy a szankciókkal majd véget vetünk a háborúnak, Oroszországot meg fogjuk gyengíteni és Európának a szankciók nem fognak fájni” – emlékeztetett a politikus.

Hozzáfűzte: most azt látjuk, hogy Oroszország gazdagodott, mert olyan magasra emelkedtek az energiaárak, hogy bár kevesebbet adott el, de mégis jóval több bevételre tett szert. Európának nagyon fájnak a szankciók, és a háborút olyannyira nem sikerült befejezni, hogy a hírportálokon ma is arról olvashatunk, milyen újabb katonai műveleteket végzett Oroszország – mondta.

Korábban írtuk

Ahelyett hogy Európa – például a magyar kérésnek megfelelően – elgondolkodna azon, hogy megváltoztatja a szankciós rendszert, egy kilencedik szankciós csomagon gondolkodik. Annak ellenére, hogy Oroszország közölte: bármiféle, orosz gázzal kapcsolatos európai intézkedés esetén beszünteti az Európába irányuló gázszállítást, Ursula von der Leyen és az Európai Tanács elnöke is arról beszél, hogy egy gázra vonatkozó szankciós javaslatot kell letenni a következő európai uniós csúcsértekezletre – fejtette ki Hollik István.

Úgy folytatta: fontos küzdelem vár ránk és elsősorban Orbán Viktorra, és ahhoz, hogy „elég erős legyen az ő hangja”, minél több embernek ki kell töltenie a nemzeti konzultációs ívet. „Több százezer magyar hangját nem lehet elnémítani”, az el fog érni Brüsszelbe, és így talán meg tudjuk gátolni, hogy olyan döntéseket hozzanak az európai vezetők, amelyek ellentétesek az európai érdekekkel – mondta a politikus.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: a következő hetek arról szólnak majd, hogy rákényszerítsük az európai vezetőket arra, végre az európai, köztük a magyar emberek és vállalkozások érdekeit képviseljék, mert amit most csinálnak, az éppen ennek az ellenkezője.

A nehéz helyzetekben mi, magyarok mindig összefogtunk. Az elmúlt 12 éves kormányzásra is az volt a jellemző, hogy a nehéz idők – a bevándorlás, a világgazdasági válság, a Covid-járvány vagy most a háború – ellenére „évről évre közelebb tudtunk kerülni a céljainkhoz”, és ezt csak összefogással lehet megvalósítani – hangoztatta Hollik István.