– A Paksi Atomerőmű még a kilencvenes évek elején is a világ húsz legbiztonságosabb nukleáris erőműve közé tartozott. Mi volt az oka a súlyos paksi üzemzavarnak?

– A Paksi Atomerőműben bekövetkezett súlyos üzemzavart a Reális Zöldek Klub egyértelműen a magyar politikum nyakába varrja, ha szabad így fogalmaznom.

– Miért?

– Mert 1992 óta a politikai beavatkozások következtében folyamatosan csökkent a nukleáris biztonság Pakson. A bekövetkezett vészhelyzet tulajdonképpen már csak hab volt a tortán. Még azt sem tartom teljesen kizárhatónak ebben az üzemzavarhoz vezető folyamatban, hogy azok a német technikusok, akik a balesetet okozó fűtőelem-mosogató fazekat műszakilag kezelték, esetleg alacsonyan képzett szakemberek voltak. Hogy miért gondolom ezt? Egyszerűen azért, mert Németországban a zöldek és a szociáldemokraták hatalomra kerülésükkor kijelentették, hogy 2022-ig le kell állítani az ottani atomerőműveket. Nos, ahhoz, hogy a meglévő erőművek még elvárható biztonsággal működni tudjanak, évente 200 mérnököt vagy technikust kellene kibocsátaniuk az ottani egyetemeknek, főiskoláknak. Ezzel szemben négyet képeznek ki évente.

– Miként tud beavatkozni a magyar politika az atomerőmű életébe? Pakson a biztonságos működés lenne az elsődleges, s nem a pártok ilyen-olyan érdekei.

– Tévedés ne essék, nem vitatom a politikának azt a jogát, hogy a mindenkori hatalom nevezze ki az erőmű első emberét. Állami cégről van szó, ez végső soron még természetesnek is mondható. De az ma már jól látható, hogy nemcsak csúcsvezetői cserék zajlottak Pakson, hanem egy virtuális megfélemlítési folyamat kezdődött el a rendszerváltás után. Ennek pedig az a nagy hátránya, hogy percemberekké váltak az ott dolgozó szakemberek is, akik tudják, illetve akikkel tudatták, hogy csak akkor tarthatják meg az állásukat, ha lemondanak az álláspontjukról. Márpedig egy paksi állás nagyon nagy dolog, különös tekintettel az ottani kiugróan magas fizetésre. Pónya József, az atomerőmű első igazgatója, az MSZMP KB tagjaként mindig kikövetelte a magas bért a paksiak és persze önmaga részre is. Ez a hazai átlaghoz viszonyított látványosan magas bérszint hagyomány lett Pakson. Hadd tegyem hozzá, senki sem irigyli az ott dolgozóktól ezt a kiemelt fizetést, mert mindenki tudja, mennyire veszélyes helyen dolgoznak, s hogy a nap minden percében mekkora felelősség van a vállukon. Azonban a megfélemlített emberek még veszély esetén sem mernek a dolgok menetébe szólni, szakmai kritikát gyakorolni, ami különösen nagy kockázatot jelent egy atomerőműben. Ehhez hozzátartozik még, hogy sajnálatos módon a felügyelőbizottságokban és az igazgatótanácsokban jószerivel nincsenek már valóban független szakemberek. Kiszorították őket a pártok haveri társaságai, a „Brudermanschaftok”.

– Ezt bizonyítja Kocsis István kinevezése is?

– Kocsis István sem rosszabb vagy jobb, mint az előtte lévők voltak. Tulajdonképpen nincs igazán jelentősége az ő személyének ebben a játékban. Inkább úgy fogalmaznék vele kapcsolatban is, folytatva az előbbiekben elkezdett és a politika felelősségét taglaló gondolatot, hogy szerintem az egész reálértelmiség is felelőssé tehető a baleset bekövetkeztéért. Egyszerűen azért, mert ez a folyamat, ahogy mondtam, 1992-től indult el, és tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor következik be egy súlyosabb esemény. A rendszerváltás óta egyre csak süllyedt a szakmaiság színvonala, míg a súlyos üzemzavarral, mondhatni, mélypontra jutott. Egyébként nem feladatom Kocsis István védelme, de szerintem csak akkor kell őt leváltani, mondjuk 1-1,5 éven belül, ha ezt a biztonságot veszélyeztető hanyatlást nem tudja megállítani Pakson. Pedig az alapok jók voltak, hiszen korábban a trösztben erős szakmai csoport dolgozott. Közöttük jómagam, aki az elsők között figyelhettem a Paksi Atomerőmű építését. Pónya József vezérigazgató lehívott, lakást adott, és csak azt kérte, gyere, kritizáld a munkánkat.

– Ezért tették ki önt az MDF-kormány idején a szakértők közül?

– Biztos, hogy ez is benne volt a döntésben, hiszen mindig kritikusan szemléltem a dolgokat. Végül is ez volt a feladata az akkori Villamos Energia Ipari Trösztnek. Ha üzemzavar volt, lementünk, segítettünk szakmai értelemben, mert azért akkor is voltak pártkatonák az erőműben.

– Egyesek szerint a nukleáris biztonság háttérbe szorulásának Pakson az is oka lehet, hogy a felügyelet sem egységes.

– Egy atomerőmű és egy hagyományos erőmű közé soha nem tehető egyenlőségjel, mert a nukleáris biztonság mindennél előbbre való. A biztonság betartásáért pedig valakinek felelnie kell. A szocializmusban a tröszt volt a tulajdonos és folyamatosan gyakorolta a felügyeleti jogát. De az új gazdasági törvény szerint, mondjuk egy cipőgyár tulajdonosának nem kell értenie a cipőgyártáshoz. Ezt a logikát követve az MVM-nek nem kell értenie a nukleáris biztonsághoz. Ugyanakkor Magyarország nem mondhat le a villamos energia nukleáris erőműből történő békés felhasználásáról. Azt pedig egyenesen nemzetellenesnek tartom, amit Illés Zoltán az egyik plenáris ülésen mondott, hogy bármilyen kormány is jön a 2002-es választás után, annak ki kell váltania a Paksi Atomerőművet gázturbinás erőművekkel. Óriási butaság! Különben az is a politika felelőssége, hogy a magyar választó nem tudhatja meg a négyévenkénti szavazás előtt világosan, hogy egy a választásokon induló párt támogatja-e a nukleáris energiát, vagy nem. Tegyük hozzá, sok másról sem kap felvilágosítást, de ez különösen fontos lenne. Most azt tapasztalhatjuk, hogy mindegyik párt látványosan háttérbe szorítja a nukleáris energiát, a termelést a többletszavazatok reményében. Nem úgy, mint például Németországban a CDU-CSU-koalíció. Kohl kancellár egyértelműen kijelentette, Németország nem mondhat le a nukleáris energia felhasználásáról, mert annak békés felhasználása nagyban hozzájárul a légköri szén-dioxid-szennyezés csökkentéséhez, az egyik legnagyobb globális környezetvédelmi probléma enyhítéséhez.

– Schröderék meg bezáratják.

– Pedig tudják nagyon jól, hogy a jelen Európája rendkívül sérülékeny energetikailag.

– A németeknek azért volt annyi sütnivalójuk, hogy jelentős mennyiségű szenet tartalékoltak maguknak, s nem verték szét a széntüzelésű erőműveiket.

– Ez igaz, ráadásul a szélenergia hasznosítását is szorgalmazzák. Németországban 13 ezer megawattnyi szélenergia-kapacitást építettek ki, természetesen tárolós erőműveik vannak. Olyanok, amelyekkel Magyarország nem rendelkezik, ezért a mi villamosenergia-rendszerünkbe igazából még a szélerőműveket sem lehet beépíteni. A lényeg, amit hangsúlyozni szeretnék, hogy a pártoknak a társadalom előtt színt kellene vallaniuk, és nem ígérgetniük. Elveket kellene megfogalmazniuk, de ez a fajta magatartás még nem része a magyar politikai kultúrának.

– Úgy látjuk, hogy akkor kezdődtek a problémák Pakson, amikor megindult a gazdaságos tevékenységek kiszervezése különböző kft.-kbe. Szabad-e ezek után privatizálni az atomerőművet, vagy maradjon állami kézben?

– Kétségtelen, hogy beindult ugyan a privatizáció, de ami eddig lezajlott a villamosenergia-iparágban, az nagyon távol áll az igazi privatizációtól. Nem magánosítás történt, hanem a magyar állami vagyon nagy része átment német, francia és más vállalatok tulajdonába. Ez nem privatizáció, hanem a tulajdonjog átadása egy másik ország, illetve valamelyik külföldi vállalat részére. Ez is 1992-ben kezdődött, amikor az akkori kormány megbontotta az egységes villamos energiai iparágat, melynek része volt Paks is. Sajnos Antall József miniszterelnök mögé sem sorakozott fel az a szakmai agytröszt, amelyik valóban szakszerűen irányíthatta volna ennek a privatizációnak a folyamatát. Így történhetett meg, hogy az álprivatizáció keretében kétszintű holdinggá alakították át az iparágat, ahol felül volt az irányító MVM és alul az erőművek. De már a pártállamban is mindenki tisztában volt azzal, hogy egy erőmű nem olyan vállalat, amit piaci körülmények közé lehet helyezni. Ugyanis, ha a különböző erőművek termelését egy központnak kell irányítania – a pártállami időkben a tröszt mindig tudta, hogy milyen energiagazdálkodást kell folytatnia az ellátás érdekében -, akkor elvész az egységes rendszerben meglévő lehetőség a különböző egyenlőtlenségek kiegyensúlyozására. Paksot nyilván azért szervezték részvénytársasággá, hogy az állam minél többet kasszírozzon, lehessen adót fizetni.

– Mi a véleménye arról, hogy az állampolgárok nem ismerhetik meg azt a szerződést, amelyben szerepel a kártérítés összege?

– Amikor Kocsis István leült a Framatome képviselőivel tárgyalni, azt mondták neki a külföldi cég képviselői, hogy vezérigazgató úr, ami itt elhangzik, amit szerződésbe foglalunk, az legyen titok. Erre rábólintott. De a szerződés titkosságának feloldását nem az erőmű igazgatóján kellene számon kérni, mert az képletesen szólva olyan lenne, mintha valakit a felesége megcsalna és az illető az asszony gyóntató papjától szeretné megtudni, mi is történt valójában. Ehelyett fel kell fogadni egy magánnyomozót és vállalni a harcot. Ez történhet a szerződés esetében is, hiszen bekerültek a Cégbíróságra az adatok, és körülbelül májusban már meglesz a mérlege Paksnak. A Reális Zöldek Klubnak lesz szakembere, aki ebből könnyedén ki tudja kalkulálni a számokat. Mindjárt elveszíti a titkosságát az a szerződés. Nem kell ezért országgyűlési bizottságot létrehozni, hanem ki kell várni a májust és utána nyugodtan tárgyalhatunk arról, hogy mennyit is adott kártérítésként a Framatome. Mi egyébként üdvözöltük a peren kívüli megegyezést, mert Bős-Nagymaros példáját említve, Magyarországnak csak a villanyáramban keletkezett vesztesége is eléri az 500 milliárd forintot. Vagyis a jelenlegi költségvetési hiányunk felét! A hágai perben a nemzetközi ügyvédek, jogászok magas díjazása miatt csak kiadása volt az országnak. Néhány nemzetközi jogász milliókat keresett Bős-Nagymaros ügyén, hogy aztán csodapalotákat vegyenek belőle a Temze partján. A peren kívüli változat sokkal jobb és főleg gyorsabb, a pénzre pedig most van szükség. Egyébként ez már nem is Paks ügye, hanem a felügyeleti hatóság feladata, hogy ebben határozottan foglaljanak állást.

– Újraindítható a paksi 2-es blokk reaktora?

– Atomreaktor-mérnökként az a véleményem, hogy maga a reaktor nem sérült meg, újra lehet indítani.

– Most már a lakosság is tapasztalhatja, hogy egyre drágább a Medgyessyék által olcsónak ígért áram. Milyen szerepe van ebben annak, hogy jószerivel csak importáramot használunk?

– Magyarország áramimportja 2003-ban az előző évihez képest 63 százalékkal nőtt. Ez valóban nagyon jelentős változás, és részben ez is magyarázata annak, hogy a hazai termelés visszaesett, drágább lett az áram. Csakhogy a hálózati kapacitás is véges. És az is nagy probléma, hogy amíg régen a tröszt hozott be áramot, most már tíz kereskedő akar beférkőzni a piacra, és természetesen meggazdagodni az áramimportból. Mivel a kereskedő nem kap külföldi áramot csak nappal – ez nyilván sokkal drágább, mintha éjszaka jönne -, ezért természetes, hogy drága a külföldről behozott áram. Igaz, más gond is van, hiszen 2003 jelentős részében csak 3 blokkal dolgozott a paksi üzem 115 napon át, azonban mégis visszaterhelték az erőműnek az áramot.

– Az import miatt?

– Igen. És ez kihatással van a kisebb magyar erőművekre, azok is nehéz helyzetbe kerültek.

– Ezek szerint az importot erőltető lobbi erősebbnek bizonyul, nyomásukra leépítik a hazai energiatermelő bázist, csak az importra akarnak támaszkodni, mert az a kifizetődőbb az államnak és a kereskedőknek?

– Így van. Egyre nyílik a villamosenergia-piacon a termelési olló a maximum és a minimum között. Érdekességként megemlítem, hogy a szovjet rendszer alatt egyszer sem hallottunk olyanról, mint ami nemrégiben megtörtént Amerikában és Nyugat-Európában is, hogy óriási áramkimaradás volt. Medgyessyék mindent megígértek 2002 előtt. A tömegnek az olcsó áramot, a nagytőkének pedig a liberalizációt, ami viszont folyamatosan az árdrágítás irányába hat. Azonban a Reális Zöldek Klub biztos abban, hogy ez a neoliberális gazdasági felfogás a villamosenergia-iparágban is meg fog bukni. Az más kérdés, hogy ellenük egyelőre nem lehet semmit tenni, mert óriási erővel dühöng a globalizációs akarat hazánkban is.

– Ha nem lehet tenni ellene, akkor hogyan bukhatnak meg a neoliberálisok, akik a villamos energia árának liberalizációját szorgalmazók?

– Azért buknak meg, mert mint mondtam, Európa energiaszegény, behozatalra szorul. Ráadásul azt képzelik, hogy a villamosenergia-rendszer a telefóniához hasonlít. De Európa ege nem olyan rézüst, ahová felengedem az áramszedőmet és leszedem az áramot. Az áram különleges energia, és Magyarországra is csak korlátozottan hozható be. Nem úgy működik a dolog, mint Kohn bácsi cipőboltja. A villanyáram nehezen tárolható. Megjegyzem, semmi gondja nem volt ennek az országnak az energiaellátással a pártállamban, mert ha bárki felkapcsolta a villanyt Magyarországon, akkor Ivan Ivanovics az Urálon túl egy lapáttal több szenet tett az erőmű kazánjába. A mostani helyzetben azért, hogy valaki rátegyen egy lapáttal többet, a normális zsinóráramhoz képest 20-25-ször többet kell fizetni.

– Nem lehetséges, hogy a paksi súlyos üzemzavar mögött az importban érdekelt lobbi is ott állhatott?

– Ez rendkívül kényes kérdés. Konkrétan erre nem válaszolhatok, legfeljebb annyit, hogy jó irányba kapisgál. Hallottam ilyen véleményeket, a Reális Zöldek Klubban is voltak, akik felvetették ezt a gondolatot. Tényleg csak idézőjelben mondom, nem tudom, hogy mi lett volna ezzel a magyar energiarendszerrel, ha most Paks négyblokkos lenne.

– Nem kellene importálni?

– Nem bizony. Csakhogy akkor miből élnének meg az importőrök? A nemzetközi globalizáció pedig, ha be akar törni erre a piacra, akkor az meg is teszi, sőt tette. Olyanok, mint a poloskák. Ez a történet is úgy kezdődött, mint oly sok más esetben, hogy 1990 után a Soros Alapítvány kivitt néhány mérnököt New Yorkba, akik ott megtanultak jól angolul, és most közgazdasági értelemben kényszerítik rá ezt a gondolkodást rajtuk keresztül Magyarországra. Ennek meg csak egyetlen célja van, minél több profitot nyerni.

– Miközben a liberalizációnak olcsóbbá kellene tennie az energiát is. Egy város önmaga is vehetne bárkitől villamos áramot, lehetne akár saját erőműve is.

– Ha csak Budapestet vesszük, amit ebben az ügyben Demszky Gábor csinált, az egyenlő a nullával. Az összes európai nagyváros az úgynevezett „stadtwerke”, azaz városüzem modellt alkalmazza. Ez annyit jelent, hogy egy nagyváros szolgáltatásánál előfordulhatnak ráfizetéses részek, de ha az egész egyetlen holdingban van, a villanytól a temetkezésen át a közlekedésig, akkor ezen belül lehet játszani a különböző átcsoportosításokkal. Ezzel kiegyenlítenék egymást a veszteségek és a nyereségek, egyensúly keletkezne a város gazdálkodásban. Ez persze kizárná a külföldiek extraprofitját a szolgáltatásokban. Tudja valaki, mennyi pénzt vittek ki a villamosenergia-iparágból 1995 és 2002 között? 250 milliárdot!

– Mennyit?

– Ennyit! Ellopták tőlünk ezt az összeget. Tőlem is, akit 92-ben az MDF kirúgott, mert elleneztem ezt a fajta átalakítást, az álprivatizációt. Az egyik MSZP-s képviselő azt mondja nekem, hogy veletek az a baj, hogy ti, mármint a Reális Zöldek Klub, mindig mást mondtok. Azt feleltem neki, hogy nektek meg könnyű volt a pártállamban, mert csak egyetlen javaslatot kaptatok, abból nem volt nehéz választani. Most viszont több javaslatot kell figyelembe vennetek, s megvan a lehetőségetek, hogy a jót válasszátok ki. Csak ehhez kevesek vagytok. szellemileg. Itt említem meg Bős-Nagymarost, ahol a zöldek egyik érve az volt, hogy óriási többletkapacitás van áramból Magyarországon, ezért nem kell megépíteni a vízerőművet. Azt azonban már nem hangoztatták, hogy a magyar erőműipar rendkívül rossz erőműarányokkal rendelkezik. Többek között azért is támogattam Bős-Nagymarost, mert arra gondoltam, hogy ha egyszer netalán elzárják a szovjetek az energiacsapot – akkor persze álmunkban sem gondoltunk ilyesmire, de hogy valami probléma lesz, annak a lehetőségét soha nem zártuk ki -, szóval akkor ne maradjunk áram nélkül. Sztálinista bűnnek mondták ezt a vízierőművet, holott már 1942-ben Mosonyi Emil professzor – ma ő a Reális Zöldek Klub díszelnöke – mint a Magyar Királyi Vízerő Hivatal vezetője, kezdte az erőmű tervezését. Eredetileg Bős-Visegrád erőműnek keresztelték volna el. Bős igazi magyar település, Trianon után csatolták el, Visegrád pedig a magas hegy, szláv eredetű szó. Erre jött a pártállami nacionalizmus, hogy elvtársak, nem lehet Visegrád a magyar büszkeség egyik kifejezője, legyen inkább Nagymaros. Erre a tótok is léptek, ők meg Bős helyett behozták a Gabcsikovo nevezetű hős partizánjukat, így lett az erőmű neve Gabcsikovo-Nagymaros.

– Másokhoz hasonlóan ön is észrevette, hogy magasabbra építették a Mária Valéria hidat, mint az eredeti szintje. Miért?

– Ott voltam, amikor Horn és Meciar találkozott Győrben. Horn megegyezett a szlovák miniszterelnökkel a híd felépítésében az európai PHARE-program keretében. Aláírták a szerződést, hogy ezzel a visszaduzzasztáshoz szükséges magassággal megépítik a hidat, de akkor az SZDSZ ezt megfúrta. Ezt papírral tudom bizonyítani. Majd aztán Orbán Viktor miniszterelnök összeborult Mikulás Dzurinda szlovák kormányfővel, és végül megépült a híd az eredeti Horn-Meciar-féle szerződés szerint, amely a duzzasztást is figyelembe vette. Ehhez Orbánék sem mertek hozzányúlni, mert a szlovákok különben nem mentek volna bele az újjáépítésbe. A konzervatív oldal kénytelen volt lenyelni a Bős-Nagymaros békát.

– Az élet nem habostorta.

– Egyébként az erőmű megépítése mellett szóló érvem még, hogy szerintem a Kádárék által 1977-ben megkötött szerződés a Trianon utáni Magyarország egyik legjobb szerződése volt, amelyet valaha is a környező államokkal kötött. Miért? Mert a Bős-Nagymaros megosztása kétharmad-egyharmad arányban történt volna az áramtermelés szintjén. Ezáltal Bős akkor is a miénk lett volna, ha területileg nem is tartozik Magyarországhoz, hiszen az áramot nekünk termelték. Végre kaptunk volna valamit az elveszett javainkból, még ha áttételesen is.

– Igen, de az ugyancsak Kádár-fiókának számító Németh Miklós vetett véget ennek. Ôt mi motiválta ebben a döntésben?

– A dolog lényege, hogy 1977-ben megkötöttük a szerződést, majd 1981-ben Csehszlovákia felháborodottan jelentkezett, hogy nem történik semmi. Akkor Marjai József volt a miniszterelnök-helyettes, és egyszerűen nem volt pénz az erőmű megépítésére. Megjegyzem, a mondás is úgy tartja, közös lónak túros a háta. A franciák és a németek között is volt már példa efféle nehézségekre egy közös vízierőmű miatt. Az történt, hogy a globalizációs erők kidolgoztak egy modellt arra, miként lehet két országot összeugrasztani a közös vízlépcső építésével. Csakhogy a németeknél volt eszük a politikusoknak. Magyarországon Marjai miniszterelnök-helyettes vezényelte le, pontosabban neki adták oda az egész ügyet, aki behívta a Duna-körösök elődjeit meg a szamizdatosokat, mondván, nincs pénzünk a megépítésre. Ezt nekem személyesen mesélte, mert baloldali rendezvényekre is eljárok. Megjegyzem, olyanon is voltam, ahol egy MIÉP-es képviselő, egy MDF-es államtitkár és sok más jobboldali politikus is részt vett. Szóval akkor a Marjai kiküldte a Duna-körös elődöket az utcára, hogy tüntessenek. Azonban egy idő után, amikor megkaptuk az osztrákoktól a kölcsönt az erőmű felépítéshez, akkor már nem hívták vissza a tüntetőket, sőt a reformkommunisták, merthogy elindult már az átalakulás, biztatták őket, maradjanak továbbra is kint az utcán, bukjon csak meg Marjai az ortodox kommunistákkal együtt.

– Politikai belharc?

– A reformisták már érezték, hogy a privatizáció révén nagy dohányokat lehet majd leakasztani, és az ortodox kommunista vonalat visszatartották. A dolog odáig fajult, hogy az emberek azt hitték, ha a szocializmus helyett jön a kapitalizmus, az abban fog különbözni, hogy nem építünk vízlépcsőt. Érdekességként mondom, az első szabadon választott magyar parlamentben 200 képviselő ült a legkülönbözőbb pártokban Duna-körös tagsági igazolvánnyal. Nemrégiben meg is kérdeztem az SZDSZ-es Kiss Zoltánt, aki most a zöld tárca párttitkára, akarom mondani politikai államtitkára, ami ugyanazt jelenti, szóval azt kérdeztem Kiss Zolitól, fizeti-e még a Duna-körös tagdíjat.

– Megépül a bős-nagymarosi erőmű a Duna hajózhatósága miatt, ha belépünk az EU-ba?

– 1996-ban egy összeurópai tanácskozáson elfogadták, hogy a Duna hetes korridornak felel meg, amely összeköti az EU-t. És ebben a szerepben Bős-Nagymaros éppen olyan integráló jelentőséggel bír, mint a magyar Szent Korona a Kárpát-medencében. A hajózás egyébként mindig is integráló volt. Világos, hogy ha a Duna hajózható, akkor Európa 20 százalékkal olcsóbb ipari és gazdasági tekintetben, mint az Egyesült Államok. Kérdezem én, miért erőltették az amerikaiak a hidak bombázását a balkáni konfliktus idején? Azért, hogy ne lehessen szállítani a Dunán. Ezt az integráló hatást kellene érvényre juttatni. Sajnos a Medgyessy-kormány éppen most akarja kiprivatizálni a Mahartot is. Ez ellen semmit sem tehetünk, hiszen a magyar szavazók hozták vissza a hatalomba ezt a balliberális társaságot. De bárhogy is alakulnak a dolgok, abban biztosak lehetünk, az unió május után hajózni akar a Dunán.

– Nagyon úgy tűnik, a közúti lobbi erősebb Magyarországon.

– Erősebb, de a kormányok előbb-utóbb rájönnek, hogy ha az útdíjak tovább növekednek, akkor a Dunát kell áruszállításra használni.

– Ausztria már komoly lépést tett ebben az irányban, hiszen jelentősen megemelte az útdíj használatát.

– Most azt tartják, 10 cent a közút, 3 cent a vasút és 1 cent a hajózás díja azonos távolságra számítva.

– Mi lesz a Duna menti településekkel, ha megépítik az erőművet?

– Mire gondol? Mert a nagymarosi erőmű már megépült 1992-ben, a Stephan Kirchétől légvonalban 8 km-re. Ott építették be az erőműbe azokat a blokkokat, amelyeket a magyar ipar vásárolt meg eredetileg. És az erőmű visszaduzzaszt Bécs alá.

– Nem erre gondoltunk, hanem hogy a magyar településeket elmosná a visszaduzzasztott víz.

– Dehogyis mosná el!

– Pedig sokan érvelnek ezzel.

– Ôk a kőolaj zöldek. A reális zöldek mások. Sajnos a zöld mozgalom is megosztott. A zöld gondolat nem baloldali, hanem minden ember szívében él, és ne sajátítsa ki azt még Joshka Fischer német külügyminiszter se. A konzervatív oldalon lévők ugyanúgy, ha nem jobban képviselik a környezetvédelmet.

– Környezetvédelem az árvíz elleni védelem kérdése is. Az MSZP, szemben a Fidesszel, a saját Vásárhelyi Tervét részesíti előnyben. Jó ez?

– A Vásárhelyi Tervről addig nem lehet beszélni, amíg a politika megtiltja a szakembereknek, hogy a folyókon keresztgátakat építsenek. A 92/40-es törvény kimondja, hogy a keresztgátak építése ökológiai agressziót okoz a folyókon. Ez ostobaság! Sem Horthy Miklós idején, 32-ben, amikor megépítették a Szent András Vízlépcsőt, de még 54-ben a Rákosiék is másként gondolták ezt, amikor Hegedűs András átadta Tiszalököt, 30 évvel ezelőtt pedig Kiskörét. Ez utóbbi egyébként ma is áldás a környékre. A kormányok mindig is a vízügyön takarékoskodtak. A rendszerváltás után a szervezetet szétverték, és a politika előőrsei is rákos daganatnak tekintették a vízügyet a nemzet testén. Holott a vízügyi társaság kezdettől fogva konzervatív beállítottságú és talán a pártállamban is ezért kezdték kinyírni őket. Soha nem kapták meg azokat a forrásokat, amelyek a gátak normális karbantartásához szükségesek lettek volna. És nem igaz, hogy a töltéseket az égig kell magasítani. 1970-től az összes árvíz úgy zajlott le, hogy a folyómedrek tele vannak szennyeződéssel, hulladékkal, iszappal, a hullámtereket is beépítették, kisajátították a tanácselnökök, párttitkárok, funkcionáriusok. A Fidesz idején sem szakadt volna át a nagy árvízkor a gát Tivadar alatt, ha 1970-ben megtörténik a megfelelő szabályozás Tivadar és Kisár között. De nem csinálták meg, mert akkor nem lett volna homok a tivadari strandon. Az akkori párttitkár emelte fel a szavát az ügyben, mondván, a lakosság érdeke a legfontosabb. Nem véletlen, hogy a vezető vízmérnök idegösszeomlást kapott, majd nyugdíjazták is. Egyébként szerintem a múlt században a Tiszán és a Dunán bekövetkezett gátszakadások mindegyike emberi mulasztás eredménye. A nem reális zöldek, vagyis az úgynevezett „olajzöldek” az eredeti állapot visszaállításáról beszélnek a Tiszánál. Az eredeti állapot ezen a környéken a Tisza szétterülő, tengerszerű állapota, illetve annak későbbi változata a maláriát terjesztő mocsár. Széchenyi rájött még a 1848-as forradalom előtt, amikor hiány volt az országban búzából, hogy le kell csapolni ezt a mocsarat és Vásárhelyit bízta meg a terv lebonyolításával. Persze akkor is voltak, akik azt kezdték mondani, hogy távolabbra kellet volna helyezni a töltéseket a medertől, de hát nem lehetett ezt komolyan venni, hiszen ott voltak a települések a folyó mellett. Ezeket nem lehetett odébb tolni. Mi azt mondjuk, hogy a Vásárhelyi Terv tározói semmit sem érnek. Csak a környék mezőgazdaságát teszi tönkre a mostani kormány ezzel. Szekeres Imre egy éve hirdette ki Szolnokon a Vásárhelyi Tervet, bejelentve, hogy a modern mezőgazdaság alapja a Vásárhelyi Terv. Ezek szerint a „modern mezőgazdaság” azt jelenti, hogy a magyar gazda minél kevesebbet termeljen, és ráadásul megkaphatja a mocsaras tájat meg a maláriát. Ezt támogatja a World Wide Foundation és a nemzetközi globalizációs erők is. És ki az egyik hazai összekötő? Haraszti Miklós. Nem kell bemutatni. És tudják ki a WWF főnöke? Fülöp herceg, akinek másfelől British Petrol részvényei vannak. Itt meg azt mondja a magyaroknak, hogy hódokat kell telepíteni. Megáll az ész! Mint mondtam, az egész játék 90-től arra megy ki és a Vásárhelyi Terv is arra épít, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot, miközben kiszárad a Duna-Tisza homokhátság. Inkább Csongrádon kellene vízlépcsőt csinálni, vagy a kisköreit befejezni. Hiába tudjuk és mondjuk, hogy mit kell tenni, amíg a politika ilyen ostoba, addig nem léphetünk előre ezen a területen.

– A politikát ostobává teszi a globalizáció.

– Ha a politikát ostobává lehet tenni, akkor a politika ostoba! Megjegyzem, amikor a kilencvenes évek elején a parlamentben a félemeleten végigsétálva kerestem Mádl Ferenc irodáját – akkor még ő volt a privatizációs miniszter -, hozzá mentem be, több ajtót is kinyitottam, és azt láttam, hogy ismeretlen New York-i szakértők ülnek a parlamentben szinte majdnem minden szobában. Nem lehetett tudni, hogy kik! Az a lényeg, megvezették a magyar politikát, és jelenleg is ez megy. De ez a megvezetés most majd az Európai Parlament által azért ad egy kis toleranciára lehetőséget. No, és hála istennek, a magyar politikának már csak követő szerepe van.

– Hála istennek?

– Amikor 1998-ban a fiatalok a rúdhoz kerültek, két évig bizonytalankodtak, de 2000 után jó irányba fordultak és megpróbálták a nemzeti érdekeket előtérbe helyezni. Ha osztogattak volna, ők győznek.

– A nemzetközi piacon sem tetszettek, veszíteniük kellett.

– Akkor sem szabad lemondani a nemzeti érdekek érvényesítéséről, és főleg nem a keresztény értékekről. Ahogy ezer évvel ezelőtt elvesztettük az augsburgi csatát, és nemzeti érdekekből rákényszerítette István király a magyar népet a földművelésre – nem az eredeti állapot visszaállítására, mint a Vásárhelyi Tervnél – és az ország nem járt rosszul vele.