Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára beszédet mond a Kereszt-tűzben címû vándorkiállítás megnyitóján a veszprémi Hangvilla rendezvényközpontban 2022. január 30-án
Hirdetés

Azbej Tristan közölte: 2021-ben naponta átlagosan 16 keresztényt öltek meg Jézusba vetett hitükért.

Rámutatott: a világon elsőként Magyarország emelte szakpolitikai szintre az üldözött keresztények és a velük együtt szenvedő más közösségek tagjainak megsegítését.

A Hungary Helps Program révén már mintegy félmillió embernek segítettek a szülőföldjükre visszatérni, vagy ott megmaradni – mondta az államtitkár hangsúlyozva, hogy a bajt helyben kell megoldani és nem a bajba jutottakat kell Európába hozni.

Azbej Tristan tájékoztatása szerint a Kereszt-tűzben című kiállítást Magyarországon Budapest után először Veszprémben mutatják be, az egyház „egyik legerősebb bástyájában”. Az interaktív tárlat korábban az amerikai főváros, Washington mellett New Yorkban, a Vatikánban, Münchenben és Bécsben is látható volt – idézte fel.

Korábban írtuk

A kiállításmegnyitót a Pannon Ifjúság Fejlesztéséért Alapítvány és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) veszprémi szervezete által rendezett Híd a generációk között című keresztény könnyűzenei találkozó és közéleti workshop részeként tartották. Programjaik célja a keresztény kultúra népszerűsítése és generációk összekötése – mondta Halmay Gábor, az IKSZ helyi elnöke.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a keresztény értékrend összehozza az embereket. Megjegyezte: akkor működik jól egy város és térség, ha a fiatalok és az idősek együtt tudnak gondolkodni jövőjükről.

A Kereszt-tűzben című kiállítás az intézmény tájékoztatása szerint február 25-ig díjmentesen látogatható a veszprémi Hangvilla egyik kamaratermében.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Kereszt-tűzben című vándorkiállítás a veszprémi Hangvilla rendezvényközpontban a megnyitó napján 2022. január 30-án