Az LMP felszólítja a kormányt, azonnal kezdjen hozzá a csepeli HÉV-pálya felújításához, és biztosítson ahhoz érdemi forrásokat.

Szabó Szabolcs, az LMP országgyűlési frakciójának tagja és Gál József, a párt fővárosi közgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a budapesti közösségi közlekedés hiányosságairól beszélt, és azt hangsúlyozta: azt a Fidesz szétverte.

Gál József a Budapesti Közlekedési Központról (BKK) azt mondta: azt nem megszüntetni kellene, hanem visszaadni korábbi jogosítványait. Stadion helyett a 4-6-os villamospálya felújításához várna nagyobb támogatást a kormánytól, hogy az 20-30-évre, és ne csupán 5-10 évre készüljön – tette hozzá.

Szabó Szabolcs arra mutatott rá, hogy jelentős a túlzsúfoltság a csepeli HÉV-en, a forgalomkorlátozások miatt, amelyeket a pálya és a szerelvények több évtizedes elhanyagoltsága miatt kellett bevezetni.  Több tízmilliárd forintos forrásbevonást szorgalmazott.