Fotó: MTI/Mohai Balázs
Hirdetés

A lap szombati számában elmondta, a koronavírus-törvény kiállja a jogállamiság próbáját, és az élet bizonyítja, nincs veszélyben a sajtószabadság Magyarországon.

A miniszter kitért rá, hogy azért is publikált a Die Welt című német lapban a kormány politikájáról, mert tudja, milyen képet közvetít a sajtó Magyarországról, és úgy érezte, szükség van ellenpontra, hogy az olvasók kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett maguk dönthessék el, mi az igazság, és ne legyenek félretájékoztatva.

Az igazságügyi miniszter szerint az is megkérdőjelezhető, milyen legitimitása van annak az ülésnek, amelyen Magyarországról lesz szó az Európai Parlamentben, és néppárti képviselők is támogatták az erre vonatkozó kezdeményezést.

Korábban írtuk

Varga Judit szerint biztosan mérföldkő lesz az, hogy a német alkotmánybíróság a héten felülbírálta az Európai Bíróság egyik határozatát.

„Régóta várták a jogászok a pillanatot, amikor dönteni kell, ki mondhatja ki a végső szót az uniós és a tagállami hatáskörök ütközése esetében. Kinek van joga arra, hogy megmondja, milyen kérdésben kinek van joga dönteni?” – fogalmazott.

„Az erős nemzetállamokra épülő uniós álláspontunk szerint ez egyértelműen a szuverén tagállam, ezen jog végső letéteményese pedig az Alkotmánybíróság. A német alkotmánybíróság döntése azt az álláspontot erősítette meg, hogy ilyen szempontból az Európai Unió nem egyenlő az Európai Egyesült Államokkal.”

A miniszter a rémhírterjesztésre vonatkozó jogszabály kapcsán kitér rá, hogy a különleges jogrend lényege, hogy míg békeidőben az egyéni jogok a közösség érdekei felett állhatnak, addig veszélyhelyzetben a közösség érdeke és biztonsága mindenképpen az egyén önmegvalósítása elé kerül. Ilyenkor mindenkinek fegyelmezettebbnek kell lennie, hiszen a tömegkommunikációs eszközök révén – földrajzi helytől függetlenül – ma már egy kattintással milliókhoz lehet eljuttatni egy hamis hírt.

Az igazságügyi tárca vezetője elmondta azt is, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta elképesztő mennyiségű munkát végeztek el, sok rendelet született, és a jogászok munkája minimum megduplázódott. Hozzátette: sok jogszabály kodifikációja most kicsit háttérbe szorult, de teljesíteni akarják az éves jogalkotási tervet is.