Aki egyszer kezébe vesz egy Wass Albert-regényt, az soha többé nem tud szabadulni a varázslattól. Olyan csoda ez, ami kiszakít az egyre inkább virtuálissá váló világunkból, elrepít egy jobb és szebb korba, mely után buzgó vágyakozás ébred bennünk. Az a világ még ismerte és értékelte az olyan fogalmakat, mint becsület, tisztesség, hűség, önfeláldozás és haza, mindenek előtt (és fölött). Nem is volt ez olyan régen, mindössze egy jó emberöltővel ezelőtt. S mi maradt ránk belőle? Az összetört cserepek, a vágyakozás az egész után és emlékek lenyomata, amit még meglelhetünk a mély hangon búgó hargitai fenyvesekben, a zordon sziklában a Pietrosz tetején, a tajtékot habzó Olt vízében, a megriadt fajdkakas szárnyának suhogásában vagy a barnamedve lábnyomában az istenszéke alatt.

De ez egy másik cikk lenne! Amit most érzünk, de nem akarunk elhinni, hogy az a világ elmúlt. Végérvényesen. Ezért megdöbbentő, hogy mindössze öt évvel ezelőtt még élt azon idők krónikása. Sokáig élt. Nagy bánatára a mindenkori román hatalomnak, amely a neve hallatára is vörösödni kezdett és a fogát csikorgatta. Többször törtek az életére fegyverrel és a „törvény” erejével egyaránt. Ezért nem térhetett soha többé vissza szülőföldjére, amit olyan nehéz volt 1944 októberében elhagynia (lásd erről az önéletrajzi ihletésű Ember az országút szélén című regényt). A Kolozsvári Népbíróság 1946. évi 1. számú iratcsomójának 1. számú határozatában halálra ítélte Vass Andreit és fiát, Vass Albertet (sic). Az ítélet szerint felbujtóként működtek közre vasasszentgotthárdi birtokuk közelében a felszabadító honvédcsapatok által 1940. szeptember 23-án kivégzett tizenöt polgári személy halálában. Érdekesség, hogy az áldozatok között van a román pópa magyar cselédasszonya is, ami a vádiraton szereplő faji alapú üldöztetés vétségét legalábbis kétségessé teszi. A román bíróság mindössze 17 nap alatt „igazságot” tett, halált kiáltva a vádlottakra, akik szerencséjükre nem várták meg az újabb román megszállást, és Németországban értesültek a meghallgatásuk nélkül hozott ítéletről. Az író a gyilkosságok elkövetésekor sem volt jelen, miként azt több, az emigrációban tett tanúvallomás bizonyítja, mert szarvasbőgés ideje lévén, a Kelemen-havasokban űzte a felhevült bikákat.

Wass Albert az Egyesült Államokba való kivándorlása előtt átesett a szigorú amerikai hatóságok átvilágításán, melynek során James C. Mansberger Jr. vizsgáló közjegyző előtt tett nyilatkozata leszögezi (támaszkodva a hamburgi Amerikai Bevándorlási és Letelepedési Osztály nyomozására), hogy nem volt háborús bűnös, illetve olyan pártnak a tagja, amely az Egyesült Államok főügyészének a listáján a szélsőséges politikai alakulatok között szerepel. A hiteles nyilatkozat megjegyzi: „Gyakori volt akkoriban, hogy a kommunisták és szimpatizánsaik hamisan és rosszindulatúan vádoltak meg olyan embereket, akiket szerettek volna megsemmisíteni. Ezek a vádaskodások még ma is folytatódnak azon médiumok segítségével, amelyek hajlandóak hamis és kitalált vádakat terjeszteni.” 1. Mansberger Juniorból egy próféta szólott. Ha tudná, hogy még ma is hány ilyen újság van… Wass Albert grófot ugyanis nem tudja elviselni a román sovinizmus. Még halála után sem. A floridai katonai akadémián, ahol tanított, egy román emigráns kezdett el legendákat terjeszteni a háborús bűneiről, de lelepleződése után eltávolították az egyetemről. De nem voltak mindig ilyen visszafogottak a romány frátyék! Kétszer kíséreltek meg fegyveres merényletet ellene Astor parki otthonában, de szerencsésen megúszta őket. Az elfogott (!) merénylők román állampolgárok voltak, diplomata útlevéllel a zsebükben. Ezért a kitoloncoltatásuk mellett nem indítottak ellenük egyéb eljárást.

Azt gondolnánk, hogy tragikus halála (megromlott egészségi állapota miatt maga ellen fordította vadászpuskáját) pontot tett az alantas támadásokra. Naivak voltunk. Január elején, talán a születésnapjának groteszk ünnepléseként Vasile T. Suciu, a Hősök és Mártírok Kultusza Országos Egyesületének vezetője a 2001-ben felállított szászrégeni és holtmarosi Wass Albert-szobrok eltávolítását kérte a Művelődési és Vallásügyi Minisztériumtól. A fasiszta jelképek kultuszát tiltó 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletre hivatkozva. Most ne térjünk ki megint arra a kettős mércére, ami kizárólag a fasiszta jelképeket tiltja, míg a tömeggyilkos szovjet felszabadítók szobrai valamiért nem szúrják a hivatal szemeit.

Egy Wass Albert-szobor mint fasiszta jelkép? Bizarr képzettársítás. Valamiért arra emlékeztet, hogy az auschwitzi tábor áldozatainak emlékét állítólag sérti az oda felállított kereszt. Arra még senki nem adott magyarázatot, hogy mi a kapcsolat a nyíltan vallásellenes (helyébe ősi germán mitológiát és legendákat állító) nácizmus és a kétezer éves kereszténység között! Nagyon nem lenne méltányos, ha a vádaskodók a fajelméletre hivatkoznának.

Tehát Wass Albert is fasiszta? Vagyis náci? Mert azt már tudjuk, hogy Orbán Viktor antiszemita. A Fidesz-kormány is antiszemita volt, hiába volt közöttük több zsidó származású miniszter. Hasonlóan fasiszta az Utolsó Figyelmeztetésnek nyilatkozó, részbeni zsidó eredetét nyíltan vállaló Gergely Éva. Legalábbis a Népszava, Magyar Hírlap, Heti Hetes stb. liberális szennymédia által felheccelt csőcselék szerint, akik ezt vágták a képébe a Kossuth téri fellépését követően. Fasiszták vagyunk mindnyájan, akik március 15-e emlékére és a nemzeti összefogás jegyében fel mertük tűzni a kokárdát!

Az a Wass Albert, aki 1941-ben a kolozsvári Ellenzék című lap főszerkesztője lett, majd 1944 nyarán Veress tábornok szárnysegédjeként aktívan részt vett az angolszászokkal folytatott különbéke-tárgyalásokon, és a németek letartóztatták. A tárgyalások egyébként eredménytelenek voltak, mert az angolszászok makacsul annyit ismételgettek, hogy „Vegyék fel a kapcsolatot Sztálinnal. Magyarország a Szovjetunió érdekkörében van.” S Magyarország elveszett. Megint.

Az a Wass Albert, aki a kezdetektől szemben állt a nemzeti szocializmussal és a nyilasokkal. Beteg embereknek tartotta őket, ahogyan kifejezően foglalta össze az alábbi idézetben:

„Nagyon kevesen értik meg, hogy a szocializmusnak, mint minden más betegségnek, különböző formái és változatai vannak. S hogy ki melyik iránt hajlamos, az teljesen azon múlik, hogy a beteg milyen mértékben reagál reá. Teljesen a beteg szellemi és erkölcsi tartalékain múlik, hogy mennyi félelmet, gyűlöletet tud magába szívni, kifejteni, és pontosan milyen mértékű biztonságérzet-hiányban szenved, amit szocialista tanok mögé kell elrejtsen… A betegségnek egy másik formája az, amit nemzeti szocializmusnak neveznek. Ezekben a betegekben több félelem van, s ezért több gyűlöletet termelnek ki magukból… Szerintük csupán az azonos vércsaládból származóknak van jussuk ahhoz, hogy az államapa gondoskodásában részesüljenek. Mindenki mást szigorú alárendeltségben kell tartani, szükség esetén kiirtani, hogy jelenlétével ne zavarja a nemzet-család boldog egyesülését.”

Hogy ezen szavak ellenére Wass Albertet miért nem övezi össznemzeti dicsfény, annak egyszerű oka van, mert az idézet a szociáldemokratákat és a liberálisokat is szellemi, lelki rokkantaknak nevezi. Sőt a szocialista betegség végső, legveszélyesebb formáját a kommunizmusban látja: abszolút despotizmus, amelyben egy maroknyi kiváltságos uralkodik a többiek felett, az erősek, tehetségesek és kiválók megsemmisítése árán. Kedves Ungváry Zsolt, ezek után nem kell csodálkoznunk, hogy egy Wass Albert-regény megfilmesítésére nemhogy egymilliárd, de ezer forintot sem fog adni a neoliberális kormányzat.

Pákó Benedek szászrégeni római katolikus kanonok és Bartha József holtmarosi református lelkész január elején írásbeli figyelmeztetést kapott a Román Művelődési és Vallásügyi Minisztérium államtitkárától, Ioan Hidegcutitól (akár Hidegkúti Jánosnak is mondhatnánk), hogy „oldják meg a Wass Albert-szobor ügyet”. Könnyen el tudjuk képzelni, hogy milyen megoldásra gondolt az államtitkár, aki karrierje érdekében megtagadta nevét és nemzetét. Az ügyészség sem maradt tétlen: január közepén a Maros Megyei Ügyészség hallgatta ki a lelkipásztorokat, ahol nem utasították őket nyíltan a szobrok eltávolítására, de céloztak rá mint az egyetlen lehetséges megoldásra. Az ügyész kifejtette, hogy a 2002/31-es kormányrendelet értelmében a korábban említett népbírósági határozat által háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert nevét nem viselheti utca, és nem állíthatnak neki szobrot. Ők visszautasították ezt a vádat és az RMDSZ-hez fordultak segítségért. Frunda György jelentkezett is, hogy majd ellátja a jogi képviseletet.

Frunda Gigiről az a hír járja, hogy 1989-ben volt iskolatársa köszöntését nem viszonozta, majd az ismételt magyar nyelvű megszólításra azt felelte, hogy ő román, és magyarul nem beszél. A szenátor úr azóta egészen jól megtanult magyarul, és az RMDSZ legfelső hierarchiájában székel. Számomra kérdéses azonban, hogy egy ilyen ember, aki néhány baniért mindig készséggel cserél hazát és származást, hogyan tudná képviselni ezt a nemzeti ügyet.

Szerencsére vannak még becsületes magyar emberek, akik kiállnak az igazukért, akár a hatalommal szemben is. Pákó Benedek és Bartha József nem bontják le a 2001 augusztusában az író újratemetésével egy időben felállított szobrokat. A kő marad.