Nem sikerült eltalálnia Karácsony Gergelynek, hogy ki lesz a Városháza-ügy koronatanúja, ugyanis a főpolgármester jóslatával ellentétben nem Zentai Péter, hanem Bodnár Dezső, Bajnai Gordon és Gansperger Gyula volt wallisos munkatársa jelent meg a fővárosi vizsgálóbizottság előtt hétfőn.

Hirdetés

A koronatanú megismételte korábbi állításait

Mint ismert, Karácsony Gergely csütörtökön arra reagálva, hogy egy rejtélyes tanú jelentkezett az ügyben – aki közjegyző által hitelesített nyilatkozatban erősítette meg a Városháza eladásának szándékát – azt írta a Facebookon, hogy Zentai Péter az illető, akit „fideszes bűnözőnek” nevezett.

Mindezek után kiderült, hogy Bodnár Dezső a rejtélyes koronatanú, akinek a neve már korábban is előkerült a városháza-ügyben, ugyanis az ő hangja is szerepelt egy november 26-án közzé tett hangfelvételen, amelyen arról lehetett hallani, miként működik a főváros ingatlaneladásoknál a „jutalékos rendszert”.

Bodnár a bizottság előtt is megismételte korábbi állításait, és elmondta: hogy 2021. május 5-én hívták meg egy találkozóra, amelyen a Városháza és más ingatlanok eladásáról volt szó. Ezt a megbeszélést az a Berki Zsolt szervezte, aki Gansperger Gyulának egy korábbi hangfelvételen elhangzó állítása szerint a fővárosi „jutalékos rendszer” központi figurája: ő szedi be és osztja szét a 10 százalékos kenőpénzeket.

Korábban írtuk

Bodnár elmondása szerint Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Berki Zsolt, Gansperger Gyula és a befektető képviselője vettek még részt a tárgyaláson, amelyen a Városháza mellett a Tétényi úti, a Rimaszombat utcai és a Bécsi úti ingatlanok értékesítése is szóba került. A legértékesebb ingatlan a Városháza volt, amellyel kapcsolatban 40 milliárd körüli vételárat említettek.

A tanú azt is állította, hogy Barts Balázs tájékoztatóján – Berki Zsolt szájából – többször is egyértelműen elhangzott, a Városháza eladásáról a főpolgármester és a főváros vezetésének tudtával és beleegyezésével tárgyalnak.

10 százalékos jutalékot kértek

Bodnár Dezső a bizottság előtt arról is beszélt, hogy egy másik megbeszélésen esett szó a 10 százalékos jutalékról, amelyet Berki Zsolt kért volna az üzlet után.

Kérdésre válaszolva elmondta a koronatanú, hogy Berki Zsolt kereste meg a városháza értékesítésének ötletével. Bodnár szerint Berki kifejezetten magabiztos volt, és úgy viselkedett, mint aki maga képviseli a fővárosi önkormányzatot.

Bodnár egy Zentai Zsolt szerepét firtató kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a férfi, akiről Karácsony Gergely azt hitte, ő fog tanúskodni az ügyben, befektetőként jelen volt a második említett megbeszélésen.

Berki Zsolt szerepére visszatérve megerősítette a levelében írtakat, hogy miután szóba került a 10 százalékos jutalék, megszakadtak a tárgyalások. Bodnár elmondása szerint azt követően, hogy Berki Zsolt távozott a tárgyalásról, a befektető kijelentette: „köszönjük szépen, ezt nem!”

A koronatanú kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy ő nem vett részt az említett jutalékos rendszerben.

Megkérdezték Bodnártól, elhangzott-e, hogy a fővárosi önkormányzat pályázatot írna ki a Városháza eladására, mire azt válaszolta, hogy pályázatról nem volt szó, de ő Berki Zsolttól úgy tájékozódott, hogy a főpolgármester is tud az ügyről.

A koronatanút kérdezték arról is, hogy a kormánypártok embere-e, mire kijelentette:  csak saját magát képviselte a tárgyalásokon, senki nem küldte őt. Azt is megerősítette, hogy hogy kész tanúskodni a rendőrségen is.

Az eredeti cikk az Index oldalán olvasható.