Balatoni Katalin arról beszélt, Magyarország és az Európai Unió társfinanszírozásban megvalósuló pedagógus-életpályamodell projektjének keretében olyan történik ma a magyar köznevelésben, amely előremutató, sok mindent biztosít az ország számára, és büszkék az eddig elért eredményekre. Továbbá olyan jövőkép látszik, amely mindenkinek „bizalomra és hitre ad okot” – tette hozzá.

Hirdetés

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: „a legfőbb cél az, hogy megbecsüljük a pedagógusokat, kimutassuk azt a fajta elismerést, amit (…) a munkájukért bőven megérdemelnek”. Szeretnék, ha a pedagóguspálya vonzó lenne, azoknak is, akik már ezen a pályán vannak és azoknak is, akik jövőben ezen a területen szeretnének dolgozni – mondta.

Fotó: MTI/Purger Tamás
Hamar Pál, az Országos Köznevelési Tanács elnöke, Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Novák István, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese, Sóváriné Kiss Erika, az Országos Óvodavezetők Szakmai Egyesületének elnöke és Laurent Sens, az Európai Bizottság foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadás főigazgatóságának főosztályvezetője (b-j) a pedagógusok új életpályamodelljéről tartott kerekasztal-beszélgetésen a Belügyminisztériumban 2025. január 16-án

Balatoni Katalin hangsúlyozta: a pedagógusok munkája nagyon fontos egy nemzet életében, ezért kiemelten kell a kormányzatnak is foglalkozni a területtel.

A projektben hosszútávú garanciát vállalnak – a tavaly elindult – béremeléssel arra, hogy biztosítsák a pedagógusok megfelelő létszámát és a megfelelő szakmai munkát – mutatott rá.

A helyettes államtitkár közölte: a béremelés 2024-ben 140 ezer pedagógust érintett, 2025-ben már 143 ezret érint majd. Saját forrásból 2022-ben és 2023-ban is volt már béremelés, akkor kétszer tíz százalékos valósult meg. Tavaly uniós társfinanszírozású projekttel valósult meg az a béremelés, amely átlag 32,2 százalék emelte a pedagógusok bérét, és így a tankerületi iskolákban dolgozó pedagógusok átlagbére 2024-ben 652 ezer forint volt – emlékeztetett.

Balatoni Katalin elmondta, a projekt 88 százalékban hazai, 12 százalékban uniós finanszírozásban valósul meg.

Az átlagos emelés mellett a béremelés része volt a mesterdiplomával rendelkező pedagógusok plusz 2 százalékos emelést kaptak, illetve matematika, digitális kultúra, természettudományi tantárgyak területén további 4 százalékos bértöbbletet kaptak a pedagógusok. Továbbá növekedett osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösség-vezetői, a többlettanítási, a nemzetiségi, a gyógypedagógiai és a diabétesz-pótlék is. A hátrányos és a halmozottan hátrányos településeken, illetve feladatellátásban dolgozó pedagógusok további 20 százalékos béremelésben részesültek, és ez több mint 20 ezer pedagógust érintett – fejtette ki a politikus, aki a további kormányzati intézkedések közé sorolta az életpálya bevezetését és teljesítményértékelést.

Balatoni Katalin beszámolt arról is, 2022-höz képest szinte megduplázódott a pedagógusképzésre jelentkezettek száma, és több mint 15 ezer hallgató kezdte meg a tanulmányait országszerte. Hangsúlyozta, hogy a pályakezdők belépésének számai is nagyon jók, és sokkal nagyobb a belépők aránya mint azoké – kevesebb, mint 2000 -, akik várhatóan az év végéig nyugdíjba vonulnak.

Kitért arra is, hogy a 143 ezer pedagógus 4,6 százaléka nyugdíjasként dolgozik.

A helyettes államtitkár elmondta: 2025-ben a cél, hogy tankerületi iskolákban a pedagógusok átlagkeresete elérje a 844 ezer forintot. Továbbá azt várják, hogy 2027 elejére a pedagógusok átlagbére meghaladja az egymillió forintot.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról beszélt, az állam egyik fő feladata az, hogy a köznevelés körülményeit biztonságosan szervezze meg: legyen megfelelő számú munkaerő, amely a feladatát megfelelő színvonalon látja el. Most jutottunk el oda, hogy egy olyan társadalmi sztenderdhez kötött béremelés van 2031-ig garantáltan, amely sokkal jobb mint a korábbi – mondta. Rámutatott, 2020 januárjához képest a kezdő pedagógusbér nagyjából háromszorosára emelkedett.

Horváth Péter elmondta, a béremelésnek már rövidtávon is látszik a hatása, hiszen egyre több a jelentkező az állásokra. Továbbá a magasabb bér meg tudja akadályozni a pályaelhagyást, és vannak visszatérők is – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Kiemelte, a legfontosabb, a kiszámítható jövőlép és az, hogy a béremelés hosszabb távon is megmaradjon.

Sóváriné Kiss Erika, az Országos Óvodavezetők Szakmai Egyesülete elnöke elmondta, az óvodai ágazat örömmel fogadta az intézkedéseket, a béremelést és a szabályozást. Optimistán tekintenek a jövőre, már most megnyugvást ad számukra a képzésekre jelentkezők száma.

Laurent Sens, az Európai Bizottság foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadás főigazgatóságának főosztályvezetője arról beszélt, a projekt az egyik legköltségesebb, kétmilliárd eurós befektetés. „Magyarországon ez egy kulcsfontosságú beruházás” – fogalmazott.

Kiemelte, az első célkitűzést sikerült elérni, mégpedig azt, hogy a tanárok átlagfizetése már eléri a diplomás átlagbér 80 százalékát. Tavaly ez 72, azt megelőzően pedig 60 százalék volt – mutatott rá Laurent Sens, aki gratulált az intézkedés megvalósításához.

Szerinte a projekt egy olyan befektetés, amely biztonságot ad a tanároknak és azoknak a diákok, akik tanárok szeretnének lenni. A végső cél – mint hangsúlyozta – a tanári pálya vonzóvá tétele.

Laurent Sens azt mondta, a következő hároméves időszakban átlag ötmillió forint uniós támogatást fektetnek be tanáronként Magyarországon.

A projekt társfinanszírozási aránya kapcsán kitért arra, hogy annak két különböző értelmezése van, és a bizottság számítása szerint az uniós hozzájárulás inkább 40 százalék. Az eltérés az intézkedés számított költségében és abban rejlik, hogy a kiindulópontot „hol találjuk” – mondta.

Novák István, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese arról számolt be, hogy nagy az érdeklődés a pedagógusképzés iránt, az intézmény pedagógusképzésére 2022-ben a felvettek száma 606 volt, 2024-ben pedig már 1297. A béremelés hatására az álláshelyekre is megnőtt a jelentkezők száma – jegyezte meg.