Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Balatoni Szövetség elnöksége és tóparti települések polgármesterei kedden Balatonfüreden tartott egyeztetésükön erről állásfoglalást fogadtak el, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.

A tanácskozáson, amelyre az összes Balaton-parti város polgármesterét meghívták, Alsóörs, Badacsonytomaj Balatonakali, Balatonfenyves, Balatonfüred, Fonyód, Kenese, Siófok és a Somogy Megyei Önkormányzat képviseltette magát, Keszthely és Gyenesdiás írásban küldte el álláspontját.

A Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke által jegyzett állásfoglalásban azt írták: a Balaton-parti önkormányzatok „jó gazdái a strandjaiknak”, amelyet – tették hozzá – bizonyít, hogy évről-évre fejlesztések sora valósul meg önerőből és központi forrásból, növelve a szolgáltatások minőségét.

Felhívták a figyelmet arra, hogy „a magas színvonalat csak úgy tudják a települések fenntartani”, ha megfelelő bevételekhez jutnak a strandok, illetve a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások révén.

Korábban írtuk

Hangsúlyozták, elvárják, hogy hagyják meg a döntés lehetőségét az egész évben ott élőknek, illetve az őket képviselő önkormányzati testületeknek a strandok fizetőssé, vagy ingyenessé tételéről.

„Helyi ügyben a döntés továbbra is helyben történhessen, ne országos népszavazáson!” – olvasható az állásfoglalásban.

Azt hangsúlyozták, hogy „a tulajdonos parti önkormányzatoknak nem áll sem jogában, sem szándékában a strandok területének értékesítése”, azok státuszát – mint írták – „szigorú szabályok korlátozzák, nagyon helyesen”.

„Mindannyiunk érdeke, hogy a jelenleginél ne legyen jobban túlépítve a Balaton-part” – hangoztatták.

Az MSZP július végén népszavazást kezdeményezett három kérdésben: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, illetve elidegenítési tilalomról. A Nemzeti Választási Bizottság a benyújtástól számított 30 napon belül dönt a kérdések hitelesítéséről.

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke a népszavazási kezdeményezést kedden sajtótájékoztatón azzal indokolta, hogy mára a Balaton minden ötödik kilométerére „egy fideszes mágnás” beruházása jut, a tihanyi hegyet lassan eldózerolják a jobb kilátásért, a szabadstrandok fizetőssé váltak, több mint 60 milliárd forintot kaptak az „újburzsujok” szállodaépítésre a járvány időszakában, Keszthelyt pedig „bevette a Fidesz”, az lett a balatoni főhadiszállása.