Baljós képet vázolt fel Svédországról a hazánkba látogató kutató

A professzor történelmi kitekintéssel kezdte a Svédországot sújtó integrációs válság bemutatását. A svéd hagyományosan homogén társadalom volt, azelőtt nem volt bevándorlóország. A második világháború után, főleg a hatvanas években aztán sok olasz, görög és finn kezdett letelepedni. Ekkoriban szinte semmilyen probléma nem volt az integrációval: ezek az emberek dolgozni jöttek, és szavai szerint szinte pár nap, pár hét alatt beilleszkedtek.

Ez szöges ellentéte a mai helyzetnek, főleg az elmúlt tíz évnek.

Johan Lundberg elmondta: a jelenkori, főleg a Közel-Keletről és Szomáliából kiinduló migráció homlokegyenest mást jelent az említett korábbi hullámhoz képest. Szerinte nincs semmilyen terv a megoldásra, ehelyett mindenféle posztmodern ötletek formálják a svéd bevándorláspolitikát.

Az előadó rámutatott egy fontos különbségre a korábbi és a mostani bevándorlás között: míg az európai betelepülők magukévá tették a svéd hagyományokat, ételeket, kultúrát, addig a most betelepülőkben nem látja ezt a szándékot.

Ennek okaként azt nevezte meg, hogy két európai nép, mondjuk a svédek és az olaszok kultúrája nagyságrendekkel kisebb mértékben tér el, mint egy európai és egy afrikai népé: például egy svédé és egy szomáliaié.

Az önfeladás útján

Miért volt olyan nyitott a svéd társadalom erre? – tette fel a kérdést Marsai Viktor, utalva arra, hogy a közeli Dánia zártabb társadalomnak tűnik, de még a szomszédos Finnország sem olyan nyitott, mint Svédország.

Ennek okaként a konzervativizmus mint irányzat a svédek szemében kialakult negatív csengését látja. A konzervatív ideológiát sok svéd a sovinizmussal kapcsolja össze, éppen ezért nem tartják fontosnak, hogy mondjuk a Szomáliából érkezőket a svéd kultúráról oktassák.

A professzor egy fontos ellentmondásra is felhívta a figyelmet: Svédország ugyan nem vett részt a gyarmatosításban, a rabszolga-kereskedelemben, ennek ellenére valamiért mégis dolgozik a svédekben az, ami az egykori gyarmattartó, rabszolgatartó nemzetekben.

A túlzásba eső politikai korrektségre példát is hozott: a svéd múzeumokban, akár a stockholmi nemzeti múzeumban is olyan figyelmeztetéseket olvashat a látogató, mint hogy „ez a festmény problémás lehet a nők vagy a nem európai emberek ábrázolása miatt”.

A bevándorlásra visszatérve világossá tette, hogy bár 2016-ban telepedett le a legtöbb idegen, 163 ezer ember az országban, ez hiába csökkent valamelyest, minden évben százezer felett alakul az újonnan érkezők száma, amit csak a koronavírus-járvány tört meg valamennyire.

Egyes területeket klánok uralnak

Nevetséges, de Svédországnak nincs többé kultúrája – fogalmazott Lundberg, arra alapozza, hogy óriási teret nyert az individualizmus, a család fontossága pedig drasztikusan lecsökkent.

A halálos lövöldözések számában Svédország a csúcstartó Európában, és a számok egyre növekednek. Van 15 extrán „kitett terület” (no-go-zóna) az országban, ahol a rendőrséget megtámadják, ha bemerészkednek.

Az előadó szerint a 13. század óta nem beszélhettünk klánokról, ez mára megváltozott. A közel-keleti migránsok például teljesen másképp viszonyulnak a gyilkossághoz, az erőszakhoz, a családhoz.

A klánok társadalomszervező elemek lettek: egy klán védelmi, anyagi és szociális értelemben is biztonságot ad a tagjainak, ezt a szemléletet sokan a hazájukból hozzák. A klánoknak saját törvényeik vannak, tulajdonképpen párhuzamos jogrendszerekről is beszélhetünk – mondta a professzor, aki azon kevesek közé tartozik, akik ebben a témában kutatnak. Emiatt szélsőjobboldalinak tartják, mert egyáltalán beszélni mer a klánok jelenségéről.

Göteborg példáját hozta fel, ahol a klánok miatt virágzik a kábítószer-kereskedelem. Ijesztő jelenség, hogy ha a rendőrség nem kezeli a bűnözést, akkor az emberek a klánok vezetőitől várják az igazságszolgáltatást.

A járványhelyzetet is súlyosbítja a migráció

A koronavírus sokkal gyorsabban terjedt a migránsok körében Svédországban, ezzel kapcsolatban Lundberg szarkasztikusan azt mondta, nem hinné, hogy ennek egészségügyi okai lennének. Szerinte sokkal inkább az információhiány vezet ehhez, hiszen rengeteg új bevándorló nem tud svédül, ezáltal nem értik a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásokat.

Azonban nem csak a nyelvi akadály áll emögött: ismét a szomáliaiak példáját hozva az előadó arra világított rá, hogy az onnan származók nem bíznak az államban, hiszen Szomáliában gyakorlatilag nincs is állam. Aki ilyen társadalomból jön, az hajlamos arra, hogy ne bízzon a svéd államban sem.

Nincs szándék a pénznyelő folyamat visszafordításra

A professzor beszámolt arról, hogy már durván kétmilliárd eurót (nagyjából hétszázmilliárd forint) költöttek el a no-go-zónák felszámolására, ám ez cseppet sem használt, a pénzt mintha egy feneketlen kútba öntenék. Hozzátette, hogy a rendőrségnek kapacitása sincs arra, hogy bármit kezdjen az elharapódzó helyzetű területekkel.

A Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója felvetette, miért nincs kitoloncolás. Az előadó ezt azzal indokolta, hogy a bevándorlók svéd állampolgárságot kapnak. Persze ez még nem jelentené szükségszerűen azt, hogy ezzel ellehetetlenül a kitoloncolás, hiszen számos országban az időközben állampolgárrá vált migránsokkal is megteszik ezt. Svédországban azonban ez is másképp megy…