Hétfőn a bíróságra egy feszítővasat hozott be a vádlott és védője, az ügyvéd azt indítványozta, végeztessen rajta DNS-vizsgálatot a bíróság. Szerintük ugyanis az a gyilkos fegyver, arról az építkezésről származik, ahol a korábban vallomást tett férfi is dolgozott. Az építésvezető szerint bár a korábban saját magára valló segédmunkásnak nem kellett azzal az eszközzel dolgoznia, gyakorlatban azonban bárki, akár ő is hozzáérhetett, megfoghatta.

A bíróság úgy döntött, hogy a feszítővas orvos-szakértői vizsgálatát elrendeli, de DNS-vizsgálatot nem. Az orvos-szakértőnek azt kell megállapítani, ahogy lehetett-e az a gyilkos fegyver. A tárgyalás ezután tanúk meghallgatásával folytatódott.

Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselőt saját lakásában gyilkolták meg brutálisan, 2007 húsvétján. Holttestét fia találta meg, ő értesítette a rendőrséget. Egy évvel később a rendőrség a fiút gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével, s előbb őrizetbe vették, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartották. 2009 nyarán tett beismerő vallomást egy debreceni segédmunkás, aki a gyilkosság helyszíne melletti építkezésen dolgozott. A vallomását később visszavonta, úgy tudni, más ügyei miatt még előzetesben van. A vádlott továbbra is Balla Irma fia.

(rtlhirek.hu)