Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Kifejtette, a börtönben ülő bűnözők és „dörzsölt ügyvédeik” már 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, a „börtönbiznisz” pedig összesen már 10 milliárd forintossá vált, ennyit perelnek ki a kormánytól a rossz börtönkörülményekre hivatkozva.

A kiperelt kártérítésekből jelentős sikerdíjat tesznek zsebre az olyan ügyvédek, mint például Magyar György, aki a balliberális ellenzék ismert alakja, az országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje is volt – mondta Nacsa Lőrinc.

Kiemelte, Magyar György nem mellesleg Karácsony Gergely bizalmasa és a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagja is lett.

„Ahogy látjuk, az ügyvéd úr nem hajlandó elárulni, mennyit keres a börtönbizniszen” – tette hozzá.

Nacsa Lőrinc elmondta, a „Soros-szervezetek ügyvédei” ugyancsak a „börtönbiznisz” nyertesei. Példaként említette a Helsinki Bizottság és a TASZ ügyvédjét, Karsai Dánielt, aki szerinte „szintén futószalagon gyártja az ilyen kártérítési pereket”.

„Ezek a Soros-szervezetek, vagy megbízottjaik valóságos kampányt folytatnak a börtönben a rabok között, hogy sikerdíj fejében bízzák meg őket az ilyen és ehhez hasonló perekkel” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP teljesen egyetért azzal, hogy a kormány véget akar vetni a „börtönbiznisznek” és felfüggeszti a bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését. „Készek vagyunk a parlamentben minden támogatást megadni a kormánynak ahhoz, hogy ennek véget vessünk” – mondta Nacsa Lőrinc.