Javában zajlik Magyarország második legnépesebb felekezete, a Magyarországi Református Egyház hatévente sorra kerülő tisztújítása, melynek során négy egyházkerületben választanak püspököket és főgondnokokat (világi vezetőket) – írja cikkében a hetilap.

Hirdetés

Az írásból kiderül: két egyházkerületben csak egy püspökjelölt indul, Dunántúlon Steinbach József, Tiszántúlon Fekete Károly eddigi püspökök az egyedüli jelöltek. A Tiszáninneni Egyházkerületben viszont két jelölt is van – Varga István, Pásztor Dániel –, és hasonló a helyzet Dunamelléken, ahol Szabó István kitöltötte a maximális 18 évet. Itt Balla Péter és Balog Zoltán a két püspökjelölt.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

A református tisztújítások általános folyamatával az egyházi sajtó részletesen foglalkozik. 

A Mandiner cikkének tárgya a református egyház belügyeibe egy irányból, mélyen behatoló sajtótámadás-sorozat, amely politikai természetűnek tűnik az egyik egyházkerület egyik püspökaspiránsa, Balog Zoltán kipécézésével. 

„Szembetűnő, hogy a HVG, a Népszava, az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs, illetve más lapok szerzőinek avatatlan érdeklődése szeptember 12. óta is élénk, holott attól a naptól fogva a korábbinál is kevesebb kétség fér Balog választási győzelméhez. A Dunamelléki Református Egyházkerület egyházmegyéinek közgyűlésein ugyanis Balog Zoltán a jelölések 65,45 százalékát kapta titkos szavazással; a másik aspiráns, Balla Péter 34,55 százalékot tudhat magáénak” – fogalmaz a szerző.

„A Balog javára előállt kétharmad/egyharmad jelölési arány előrevetíti a voksok megoszlását, amelyeket majd a gyülekezetek vezető testületei, a presbitériumok adnak le. Novemberig mindenütt megtörténik a szavazás, véglegesül a püspökök személye.”

Korábban írtuk

A két Dunamelléki püspökjelölt kampánya feltűnően békés és testvéri, a választáshoz kapcsolódó egyházi fórumok elején és végén együtt imádkoznak. Olyannyira nem engedték be a negatív kampány szellemiségét, hogy amikor a baloldali sajtó mégis ezzel próbálkozott, a két püspökaspiráns a főgondnok-jelöltekkel együtt közös nyilatkozatban tette helyre a valótlan állításokat, így:

„Visszautasítjuk az egyes sajtótermékekben megjelent lejárató hangvételű írásokat, amelyek illetéktelenül avatkoznak be egyházunk belső életébe. Mindenkit kérünk, hogy ezeknek sem szívében, sem gondolkodásában ne adjon helyet.”

A Mandiner teljes cikke itt olvasható.