Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke azt mondta, az idén 56 termék közül választották ki az ország kenyerének a Balmaz Sütöde Gulyás kenyerét.

Hirdetés

Fülep Zsolt, a családi vállalkozásban működő sütöde tulajdonos-ügyvezetője elmondta: az ország idei kenyerét hosszú érlelésű kovásszal, négyféle lisztből, hosszú dagasztással készítik, és jól átsült vastag héjazatával 10-15 napig is eltartható.

A cégvezető az MTI-nek azt is elmondta, hogy az elmúlt hat évben európai uniós forrásokból mintegy hétszázmillió forint értékű technológiai fejlesztést valósítottak meg, aminek eredményeként most az Európában fellelhető legkorszerűbb gépi háttérrel rendelkeznek.

A Balmaz Sütöde Kft. 178 embert foglalkoztat, tíz településen harminc saját bolttal rendelkeznek Hajdú-Bihar megyében. Tavalyi nettó árbevételük 1,7 milliárd forint volt, az idei céljuk, hogy meghaladják a kétmilliárdos árbevételt – ismertette Fülep Zsolt az MTI-vel.

Korábban írtuk