A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, egy emlékműavatáson.

Balog Zoltán a magyar-román határ mellett fekvő község egykori főjegyzője, Becsky Sándor (1882-1942) tiszteletére állított emlékmű avatásán történelmi példamutatásnak nevezte azt a békés együttélést és összefonódást, ami ezen a tájon is magyarrá tette az itt letelepedett németeket és svábokat.

„Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk, célunk az, hogy minél több magyar, magyar szívű német és sváb legyen ezen a vidéken, és ők minél erősebbek legyenek” – fogalmazott Balog Zoltán.

A miniszter felidézte, a trianoni békediktátumnál a nagyhatalmak az érintett népek megkérdezése nélkül döntöttek arról, hol húzódjon az az új a határ, ami elvágta volna Vállajt Magyarországtól. Vállajon azonban volt egy bátor ember és egy bátor közösség – folytatta -, akik nem fogadták el, hogy „rólunk döntenek nélkülünk”, így ez a magyar-sváb község továbbra is Magyarország része maradhatott.

Van példa a bátor és hűséges falvakra: volt, aki a szlovénoktól perelte vissza pár puskalövéssel a faluját, és volt olyan, is ahol népszavazást tartottak erről – emlékeztetett a miniszter.

„Mi ragaszkodunk a földhöz, {…} ami több mint humusz. A föld történelem, életmód, kultúra, emberi kapcsolatok, közösségi összetartozás, ha ehhez hűségesek vagyunk, akkor a közös történelemhez vagyunk hűségesek” – mondta.

Jelezte, Trianon sebe még nem gyógyult be, és mindig vannak, akik „újra sót szórnak ezekbe a sebekbe”.

Gondolunk azokra, akik kívül szorultak Magyarországon, és „bármi történik, nem vagyunk hajlandóak feladni a magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítését és az egységes Kárpát-medencei térben történő gondolkodást” – jelentette ki Balog Zoltán.

A miniszter szerint ma is vannak olyanok, akik ki akarják oktatni Magyarországot kisebbség- és nemzetiségpolitikából, holott a magyar történelemben voltak példák a békés együttélésre. Mindenki, aki ebben az országban élt – függetlenül attól, hogy bármilyen nyelven beszélt – az a közös hazát építette – szögezte le Balog Zoltán.

Megjegyezte, Magyarországon olyan nemzetiségpolitika van, amelynek „nincsen párja Európában”, szavai szerint ugyanis folyamatosan növekszik a magukat valamilyen nemzetiséghez tartozók száma.

„Ma Magyarországnak olyan kormánya van, amely harcol értünk azokkal szemben, akik az országban csak a saját hasznukat látják és azt el akarják vinni magukkal” – jelentette ki Balog Zoltán.

Az emberi erőforrások minisztere a vállaji ünnepség után Nyírbogátra látogatott, ahol részt vett az Ébresztő! Kopogtat a jövőd! elnevezésű pályázat záró rendezvényén.

A projekt keretében 600 millió forint támogatásban részesült a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás.

Ebből gyermekesély-programokat, közösségi házakat, Biztos Kezdet Gyerekházakat, tanoda jellegű programokat, családokat és közösségeket erősítő programokat valósítottak meg, elősegítve ezzel a felzárkózást és az esélyteremtést.

MTI