Balog Zoltán: Mindig lesz háború, de mindig eljön a szabadítás is

Balog Zoltán a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában arról beszélt: nagy szükség van rá, hogy ne csak azok hatalmát lássuk, akik „összezavarják, lehetetlenné teszik az életünket”, akik miatt életek munkája pusztul el.

Idézte a 63. zsoltárt, Dávid zsoltárát abból az időből, amikor Júda pusztájába menekült. Ez a zsoltár egyrészt azt üzeni, hogy Dávid előtt és Dávid óta is millióknak kellett már menekülniük a „semmibe”, a pusztába, ahol nincs mibe kapaszkodni, ahol nincs emberi segítség. De Dávid zsoltára azt is üzeni, hogy noha a rossz – minden emberi fogadkozás ellenére – újra és újra megtörténik, a szabadítás is mindig eljön – mondta.

Hozzátette: az a szabadítás, amit Dávid királyon keresztül Isten igéje kínál, nem a fegyverek hatalmának, túlerejének eredménye, azt a szabadítást a „szentélyben” lehet megtalálni. Mert miközben Dávid a szentélybe megy, hogy lássa Isten hatalmát, erre a felismerésre jut: „Istenem a te szereteted jobb az életnél”.

A református püspök szólt arról is: jó látni a magyarokat, akik ott állnak a határ mindkét oldalán, akik segítenek, gondoskodnak, kenyeret, vizet és szállást adnak a menekülőknek.

„Milyen csodája lenne ennek a borzalmas a háborúnak, ha a magyarok segítőkészsége, szeretete szétporlasztaná a gyűlöletet, amit újra és újra mesterségesen keltenek” a kárpátaljai magyarokkal szemben – fogalmazott. A magyarok most megvalósítják azt, amit Jézus tanácsol a Hegyi beszédben: „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel!”.

Balog Zoltán az istentisztelet elején elmondta, azért hirdették meg az Ukrajnából menekülőknek ezt az áhítatot, mert tudják, hogy a lelki segítség legalább olyan fontos, mint a materiális. Ugyanakkor „nemcsak mi szeretnénk lelki segítséget adni, hanem segítséget is szeretnénk kapni ahhoz, hogy ebben a nehéz helyzetben tudjunk jól segíteni, jól szólni és jól szeretni” – fogalmazott.

Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-templom plébánosa arról beszélt: a magyar nép most a „kiengesztelődés új rendjét képviseli”, a „békességet sugározza”, segítő, baráti jobbot nyújtva.

Szent Ágostont idézte, aki a békét az „isteni rend nyugalmaként” definiálja. A béke tehát nemcsak a fegyverek csöndje, nemcsak a gyűlölködő ellentét hiánya. A béke végsősoron Istentől származik, „nekünk pedig kérnünk és befogadnunk kell, mint ahogy minden ajándékot” – tette hozzá Osztie Zoltán.