A kormánypárti politikus szerint hiába figyelmeztettek már hetekkel ezelőtt a szakemberek a járvány következő hullámára, a baloldaltól nem győzték hallgatni, hogy ennek ellenére sürgősen ki kellene nyitni az országot.

Hirdetés

A videoban idézték a jobbikos Jakab Péter egyik parlamenti felszólalását, amelyben az ország nyitását követelte, de Hollik István arra is emlékeztetett, ahogy a Momentum még egy nyitási tervvel is előállt, elnökük pedig az „értelmetlen szabályok eltörlését” hangsúlyozta. Emellett – folytatta – Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is azonnali nyitást követelt.

„Mindezek után van olyan baloldali párt, aki a csütörtökön bejelentett intézkedéseket kevesli, van, aki sokallja, Karácsony Gergely meg éppen egyetért vele: ahányan vannak, annyifélét beszélnek” – fogalmazott Hollik István.

Úgy értékelt: az viszont biztos, hogy ez nem segíti a védekezést. Szerinte ezért jó lenne, ha „Gyurcsány Ferencék” is megértenék, hogy a védekezés nem politikai kérdés.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: ha a szakemberek azt mondják, hogy most azért kell zárni, hogy minél hamarabb nyithassunk, akkor ezt a baloldalnak is el kellene fogadnia, ahelyett, hogy az oltás ellen kampányolnak és összevissza beszélnek.

A baloldal megint össze-vissza beszél a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. Ez ebben a nehéz helyzetben nagy felelőtlenség!

Posted by Hollik István on Friday, March 5, 2021