Bár állítása szerint távolságot tart a politikától, ha a Magyar Tudományos Akadémia mégis véleményt nyilvánít közéleti kérdésekben, azt rendre a balliberális narratívának megfelelően teszi. Legutóbb a Soros-féle CEU mellett kampányolt a köztestület elnöke, aki szerint a genderágazat komoly tudomány, a migrációt pedig nem lehet kategorikusan elutasítani. A hazai tudományosságban is uralkodó a kettős mérce.

Fotó: shutterstock.com, archív

„Az Akadémia akkor tudja megőrizni a tekintélyét, ha napi politikai kérdésekben, amelyek ráadásul valószínűleg a tagságot is megosztják, nem foglal állást”, mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Heti Válasz május 18-i számában megjelent interjúban. Ugyanakkor, önmagát rögtön cáfolva, egyértelműen állást is foglalt egy politikai kérdésben, amikor kijelentette: „a magyar tudomány érdeke, hogy a CEU változatlan feltételek mellett, zaklatás nélkül” folytathassa tevékenységét.

A nyílt világnézeti elkötelezettség leg­árulkodóbb jele a változatlan feltételek hangsúlyozása. Ezzel ugyanis a hazai szellemi élet legjelentősebb köztestületének első embere gyakorlatilag azt állítja, hogy a magyar tudomány érdeke fenntartani egy külföldi érdekeltségű magán­intézmény egészségtelen versenyelőnyét, amelyet még a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista–liberális koalíció biztosított számára, George Soros kifejezett kérése nyomán. Pedig a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori elnökének épp a legkülönfélébb tudományos műhelyek azonos működési feltételei mellett kellene kardoskodnia.

Lovász László további, egyáltalán nem politikamentes állításokat is megfogalmaz az említett interjúban. „Nem lehet (…) kategorikus igent vagy nemet mondani a menekültek befogadására, hanem meg kell vizsgálni, hány bevándorlót jelent az a tömeg, amelyet egy társadalom még kultúrájának veszélybe sodrása nélkül tud integrálni”, mondja például az MTA elnöke. Eltekintve attól, hogy már a megfogalmazás is közvetett állásfoglalás (hiszen menekülteknek nevezi az illegális migránsokat, akik a legjobb esetben is csak az útjukba eső első európai uniós tagországban minősíthetők azoknak), ez a közösségi önvédelem nyilvánvaló, megannyi rémisztő nyugat-európai példa által is messzemenően igazolt szükségességének óvatos, relativizáló tagadása.

De akad a hivatkozott beszélgetésben ennél direktebb megnyilvánulás is.

„Szögezzük le: a gender studies, a társadalmi nemek tanulmányozása teljes létjogosultsággal bíró tudományterület.” Vagyis az MTA elnöke azt állítja, hogy az immár ötven-egynéhány nemi identitást vizionáló destrukció – melynek a tudományhoz legfeljebb a nyilvánvaló pszichiátriai érintettségen keresztül van köze – szerinte nem egy agresszív szubkultúra kommunikációs és társadalmi térfoglalása, hanem komolyan veendő tudomány, melynek ebből fakadóan megkérdőjelezhetetlen helye van a jövő értelmiségének képzésében. Ez bizony egyfajta coming out, amivel a Magyar Tudományos Akadémia elnöke végképp elveszítette ártatlanságát.

Nem mintha ez különösebben meglepő volna. Az általa vezetett intézmény sajnálatos módon fontos közösségi kérdésekben hol a tudomány elefántcsonttornyába bújik, hol pedig – politikailag, világnézetileg állást foglalva – egyenesen szembemenetel a magyar önépítés ügyével, ragaszkodva egy-egy nézőpont kizárólagosságához, ily módon statikussá, dogmatikussá merevítve a tudományosságot, egyes esetekben erőpozícióból elfojtva a szakmai viták lehetőségét.

Beszédes példa erre az a gőgös hangvételű állásfoglalás, amit a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya tett közzé néhány kísérleti történelemtankönyvet támadva. „A magyar nyelv finnugor rokonságának kérdéséről nem folyik vita a tudományban. Az említett kiadványok azon szöveghelyei, amelyek megkérdőjelezik a magyar nyelv finnugor rokonságát, nincsenek összhangban a tudomány jelenlegi állásával. (…) …azok az álláspontok, amelyek a magyar nyelv finnugor rokonságát megkérdőjelezik, nem tudományos, hanem dilettáns álláspontok. (…) A könyvkiadók súlyos felelőssége, hogy az ifjúság képzettségét, gondolkodását, szemléletét alapvetően befolyásoló oktatási anyagokat tankönyvvé nyilvánításuk előtt – az MTA segítségét igénybe véve – az azokban érintett diszciplínák kompetens szakembereivel véleményeztessék”. Vagyis az állásfoglalás szerzői kizárólag a finnugrista elméletet hirdető nyelvészeket tekintik hozzáértő szakembereknek, a más tudományos téziseket valló nyelvészeket egyszerűen kirekesztik a szakmából.

Az elmúlt évek legkirívóbb balliberális ihletésű MTA-állásfoglalása Hóman Bálint ügyében született. Mint ismert, 2015 márciusában a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette az úgynevezett népbíróságok által koncepciós perben háborús bűncselekményekért elítélt Hóman Bálint egykori kultuszminisztert. A bíróság ily módon megállapította, hogy a nagy tekintélyű, kitűnő történész politikai pályafutása során nem követett el semmilyen jogsértést, bűncselekményt. Kézenfekvő lett volna tehát, hogy az MTA rehabilitálja a 250-ből mindössze 12 tagja által soraiból 1945 nyarán kizárt tudóst. Annál inkább, hiszen a rázúdított politikai vádak sem állják meg helyüket: Hóman Bálint Magyarország német megszállása után nem volt kormányzati szereplő, sőt, levélben tiltakozott a megszállás ellen Edmund Veesenmayer rendkívüli maghatalmazott német követnél, és – miként azt a korabeli magyarországi zsidó értelmiség számos jelesének épp a „népbíróság” előtti tanúvallomása igazolja – a náci zsidóüldözés idején tőle telhetően mentette a veszélyben lévőket. Nem véletlen, hogy Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia azóta elhunyt egykori elnöke – maga is a védelem tanúja volt az 1946-ban lefolytatott koncepciós perben – szorgalmazta a kiváló történész tudományos rehabilitációját a História című folyóirat 2003. januári számában, s ugyanebben a lapszámban a közismerten baloldali Glatz Ferenc történész (a rendszerváltozás előtti utolsó állampárti kormány kultuszminisztere, 1996-tól 2002-ig maga is az MTA elnöke) is arról írt, hogy Hóman Bálint szemben állt a náciszimpatizáns irányzatokkal.

Mindezen tények ellenére Lovász László a Magyar Hírlap 2015. november 28-i számában úgy nyilatkozott, hogy nem lát okot a Hóman Bálintot kizáró döntés felülvizsgálatára. Sőt, 2016-ban akadé­miai állásfoglalás született a jeles történész professzor ügyében. Igaz, aki ezt az MTA világhálós oldalán keresi, nem fogja megtalálni, a köztestület honlapja ugyanis különös módon az azóta csődbe ment Népszabadság vonatkozó tudósítására irányítja az érdeklődőt. Világos az üzenet: aki a „nem politizáló” MTA véleményére kíváncsi, olvassa el azt a Népszabadságban!

Ott pedig efféle részletek olvashatók: „felelős szerepet játszott Magyarországnak (…) a nemzetiszocialista Németországgal való kapcsolata megalapozásában és végzetes felerősítésében, az ezzel is együtt járó faji diszkrimináció végletes elmélyítésében.” Sőt, a megszűnt baloldali napilap közlése szerint az MTA úgy véli, Hóman Bálint tevőlegesen előkészítette a német megszállás után kiépülő önkényuralmat, és ezzel a zsidóüldözést. Vagyis, ha jól értjük, az MTA azt állítja, hogy a kiváló történész cselekvőleg járult hozzá ahhoz, amiben maga nem vett részt, ami ellen kifejezetten tiltakozott, és aminek üldözöttjeit igyekezett menteni!

Persze nincs min csodálkozni. Az Akadémia mindmáig az elsőként vitézzé avatott József főherceget – az Akadémia 1936 és 1944 közti elnökét – és a katyni vérengzés valós történetét feltáró Orsós Ferenc patológus professzort sem rehabilitálta. Ugyanakkor – nyilván a „nem politizálás” jegyében – a jeles tudós gyülekezetnek a jelek szerint semmiféle erkölcsi kifogása nincs a magyar katonákat agyonlövető bolsevista népbiztos, egyszersmind az 1919-es kommün hadseregének politikai komisszárja, Lukács György, vagy a hírhedt rákosista történész, Andics Erzsébet máig fenntartott akadémiai tagsága ellen, és az sem zavarja, hogy a spanyol polgárháborúban a barcelonai mészáros nevet kapó Gerő Ernő tagságát 1957-ben csak felfüggesztették (jó kérdés, vajon milyen tudományos életút során lett akadémiai tag a hírhedt kommunista vezér), de kizáró határozat máig nem született.

Semmi csodálkoznivaló nincs tehát Lovász László MTA-elnök CEU-párti, gendert támogató és óvatosan migránspárti állásfoglalásán. E szemforgató módon politikamentesnek beállított balliberális közéleti vélekedések tökéletesen beleillenek a tudományos köztestület nemzeti elkötelezettségűnek legkevésbé sem nevezhető kettős mércés politikájába. Egyszer, ha majd a Magyar Tudományos Akadémia vezetését tekintve méltó lesz mindkét jelzőjére, a történettudomány ezt is feldolgozza. De addig szegény Széchenyi forog a sírjában.

Ágoston Balázs