Bámulatos győzelmet aratott Szávay Venus Williams ellen
Nagy napra ébredt a magyar teniszsport: hazánkfia emberemlékezet óta nem játszhatott nyolcaddöntőt a Roland Garroson, Szávay Ágnes pedig éppen erre készült a Suzanne Lenglen salakján. Ehhez nem máson kellett túljutnia, mint a világranglistán 3., félelmetes Venus Williamsen.
Szávay Ágnes azonban nem volt tekintettel arra, ki áll a háló túloldalán. Elképesztő volt, amit láttunk; anélkül, hogy bármiféle szakmai elemzésbe kellene bonyolódni, azt kellett megállapítanunk, hogy a Vasas teniszezője lesöpörte a salakról Venus Williamset! Egyik labdamenetet a másik után nyerte, és az amerikai legkisebb hibáját is kihasználva szép lassan 6-0-ra megnyerte az első szettet.
Egy órának kellett eltelnie ahhoz, hogy Venus magára találjon, és összekaparjon végre egy szervagémet. Intő jel volt ugyanakkor, hogy Szávay szervajátéka hihetetlenül gyatra volt, csak minden második adogatást sikerült átütnie. Ennek ellenére 2-1-nél a második szettben is brékelőnybe kerülhetett volna, ám elpackázta a kínálkozó lehetőséget, sőt, el is adta szerváját.
Ám hogy ezen a napon Venus Williamsnek esélye sincs Szávay ellen, 4-4 után nyert bizonyítást: simán hozta szerváit, majd Williams erőtlen játékán felbátorodva első meccslabdáját kihasználta, és másfél óra alatt 6-0, 6-4-re nyert. Szávay még sosem járt a legjobb 16 között a Roland Garroson, de az is lehet, hogy ennél messzebbre jut, s könnyen előfordulhat: párosbeli partnerével meccselhet a negyeddöntőbe jutásért.
A legjobb 32 között drukkolhatunk még egy magyar lánynak, Czink Melindára Szvetlana Kuznyecova vár.
Roland Garros, női egyes, 3. forduló
Szávay Ágnes – Venus Williams: 6-0, 6-4.
(MNO)