Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kijelentette: a koronavírusra hivatkozva leállították az egészségügyi alapellátást. Az elmúlt napokban a kormány azt hangoztatta, hogy sikerült felkészíteni az egészségügyet a tömeges megbetegedésekre, de kérdés, mekkora árat fizetünk ezért – fogalmazott.

Kitért rá: a járvány első egészségügyi halálos áldozata egy 41 éves édesapa volt, akinek a „haláláról aljas módon önök hazudtak”.

Kásler Miklós azt mondta: a 41 éves egészségügyi dolgozót saját halottjuknak tekintették, ha történt hiba, az az ellátó intézménynek, orvosnak a felelőssége, bejelentést ezzel kapcsolatban nem kaptak.

Korábban írtuk

Közölte: azokat a jelzőket, hogy „aljas, hazudtak”, a képviselő irodalmi munkássága részének tekinti.

A szocialista képviselő úgy fogalmazott, nem 133 bátor embert lát a parlamentben, hanem „133 aljas embert, aki ezt végig tudja csinálni”.

A tárcavezető kijelentette: minden magyar beteg halálát meggyászolja, és mindent megtesz most is, hogy az emberi élet lehetséges határáig éljenek a magyarok.