Hirdetés

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) az elmúlt 11 évet értékelve azt mondta, az egyik legsúlyosabb helyzet az egészségügyben alakult ki: Magyarországon eléri az egymilliót azoknak a száma, akik nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, és jelenleg 578 tartósan betöltetlen háziorvosi körzet van. Bírálta a kormányt a hosszú várólisták miatt, hozzátéve, hogy a járvány előtt több mint ezermilliárd forintot költöttek az adófizetők magánegészségügyi ellátásra.

Kritizálta a járványkezelést is, kiemelve, hogy 5 milliárd forint értékű tesztet kellett megsemmisíteni, majd erre a sorsra jutott 600 millió forint értékű orosz vakcina és sajtóhírek szerint közel 35 milliárd forint értékű kínai is. Ez közel akkora érték – 40 milliárd forint -, mint a mai magyar kórházak adósságállománya – mutatott rá a képviselő, aki szerint a kormány az egészségügy helyzetét is arra használta, hogy „minél többet lophasson”.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy reagált: míg az utolsó baloldali kormány 1197 milliárd forintot költött az egészségügyre, addig a jövő évi költségvetés 2884 milliárdot fordít erre a célra.

A baloldal vonta ki a legtöbb forrást az egészségügyből, kórházakat zárt be, 16 ezer ágyat szüntetett meg, elbocsátott hatezer egészségügyi dolgozót – mondta.

Korábban írtuk

Ha a Fidesz minden pénzt ellopott, akkor hogyan lehetséges, hogy jövőre 619 ezer forint lesz egy kezdő orvos fizetése, a 2010-es 129 ezer forinttal szemben? – tette fel a kérdést. Hozzátette: egy húsz éve dolgozó orvos 2010-ben 165 ezer forintot keresett, jövőre több mint 1 millió 300 ezer forintot fog.

Azt hangoztatta: a baloldal egészségpolitikája mindig a megszorításokra épült, és a jövőben is ezt tennék, ha hatalomra kerülnének. Bízunk abban, hogy ez soha többet nem fog visszatérni Magyarországra, és az ápolói-orvosi béremelést folytatni tudjuk a következő években is – mondta.